Ugrás a fő tartalomra

Irány Japán - 09 (Hakone, Tokió)

10 . Nap - április 2.
A japán reggeli elfogyasztása után felfedezzük a Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Parkot, ahol a szigetország számtalan természeti szépségével ismerkedhetünk meg. Hegyek, erdők, gazdag állat- és növényvilág, valamint híres gyógyforrások teszik emlékezetessé ezt a kirándulást. Japán legmagasabb hegyét a Fuji-sant (3776 méter) szégyenlős hölgyként is emlegetik, hiszen csak tiszta időben mutatja meg szépségét. Félnapos kirándulásunkat hajóúttal kezdjük a hegy lábánál elterülő Ashi tavon, majd az Fujitól északra fekvő Chureito Pagodához is eljutunk, ahonnan tisztább időben gyönyörű fotókat készíthetünk a szent-hegyről Szakura idején. Innen utazunk tovább, hogy végül megérkezzünk az ország fővárosába, Tokióba.

A japán reggeli amúgy nekem már kicsit sok volt. A szervezetem itt kezdte el jelezni, hogy "oké, hogy megkostolsz mindent, de ám most reggel van, és menni fogtok". Úgyhogy egy probiotikum reggeli előtt, majd egy utána is, mivel a gyomrom kevésbé örült annak, hogy hirtelen vacsora, majd reggelivel együtt halmozom a japán ételeket, amiket amúgy sem ismer túlzottan. De ez a kettő elég volt, hogy végül, mire felszálltunk a buszra, csak enyhén kóvályogjon a gyomrom. Ennek ellenére minden nagyon finom volt a reggelin és feltehetően, ha huzamosabb ideig élnék ilyesmiken akkor hozzászokna a szervezetem (vagy lefogynék... az sem egy rossz opció :D). Reggeli után összepakoltunk,  majd irány a busz. Kisebb nehézség volt számomra, a kb. 20 kilós bőrönd, és a meredek lépcső, ami még vékony fokokkal is van megáldva. Így túratárs segítséget kellett kérnem, hogy lejuttassam a bőröndömet az emeletről. Mert ami nekem nehéz, másnak nem, és kedves túratásaim voltak, így végül lekerült a bőrönd, ahol gyorsan el is vették tőlem, és be is rakták a buszba. A szállásunk összes dolgozója roppant kedves volt végig (az egy napban), amikor a buszban ültünk, ők rendíthetetlenül integettek utánunk és hajlongtak. Olyan arany dolog ez, hát lelkesen integettem én is nekik :)
 A gyomrom, úgy a hajóig tartó út felénél, végre megnyugodott. Ugyan lehet, hogy azért, mert rájöttem, hogy itt konkrétan nincs hol félreállni, ha problémánk adódna, vagy sikítanék, hogy márpedig nekem álljanak meg mert wc-re kell mennem. Ellenben gyönyörű meredek utakon mentünk végig, én nagyon élveztem az egészet. Aztán megállás a hajókikötőnél, ott a boltban, míg az idegenvezetőnk megvette a jegyeket, addig mindenki nézelődött.

Itt erősen gondolkodtam a Fuji-s Kit-Kat-en... meg a Szakéson
végül egyiket sem vettem Itt.

Ezt muszáj volt lefotózni, mert megdobbant a kis
anime rajongó szívem :)
Itt aztán hajóra szálltunk amivel negyed órát hajókáztunk, a csendes és szerintem akkor még kihalt tájban. Túl sokan amúgy nem voltak Itt MÉG. Amikor kiszálltunk és már körvonalazódott, hogy a szentélyhez fellibegőzünk (vagy felvonó... vagy valami ilyesmi), akkor gondoltam úgy, hogy nekem most már vennem kell innivalót. Mire megfordultam az automatától, eltűnt a csoportom, ellenben egy francia csoport ott volt. Úgy voltam vele, hogy igazándiból két irány van, mindenki felfelé megy, tehát felmegyek én is. Ott elhagytam a francia csoportot és megtaláltam a sajátomat. Akiknek fel sem tűnt, hogy vagy 10 perce nem vagyok ott. De hála az égnek remekül tudunk mi is sorban állni, és a libegő nem fordul olyan gyorsan, így még én is várhattam a sorban, hogy felkerüljünk. Megjegyezném, innentől hazafeléig, folyamatosan megkérdezték ott vagyok-e :P A másik eshetőség az lett volna, hogy várok míg visszajönnek, elvégre arra kellett vissza is jönni. De nem akartam semmiből kimaradni.
 Felérve aztán felmértük, hogy abba a fél-egy órába, mire van idő. Nem egy túlzottan nagy hely, de azért van két-három irány amibe el lehetett menni. Én becéloztam a lépcsőt (imádom a lépcsőket :D), és azon az úton mentem fel a szentélyhez, majd a Tori-s úton lefelé. Így még volt idő egy kis kilátásra. Elnézni a Fuji felé... amit nem láttunk, illetve mosdó és szuvenírbolt is belefért. Bár venni nem vettem csak egy helyi érmeszerű dolgot. Jóval szebb és kevésbé giccses, mint a hűtőmágnesek. Lenn aztán újra buszra szálltunk és mentünk is tovább. Miután úgy fele-fele arányba leszavaztuk azt, hogy még ott nézelődjünk, meg shoppingoljunk. Feltehetően a már-már teli bőröndök miatt, kevésbé akart vásárolni a csoport. 
A libegő, amivel felmentünk

Felfelé a libegőn

Szentély, a száraz pusztaságban

A felvonó "állomás", kicsit retro
illetve, a sehogy sem jó lépcsők, ami hol nagy
hol alacsony, hol magas, hol széles :D

Szentély felé

Nem lehetett bemenni, csak kinn imádkozni, de szép rend volt

Visszafelé út a felvonóhoz, Tori-val együtt

Nem messze a Tori-tól, erre nem jöttem rá
, hogy micsoda, mármint hivatalosan.

Kilátás lefelé

Kilátás lefelé

Út közben a buszban mindig kaptunk egy kis történelmi vagy vallási áttekintést Japánról. Nekem, túl sok új dolgot nem mondott, de a legtöbb embernek igen. Bár feltételeztem, hogy aki már ilyen messze megy, minimum utána olvas az országnak, és a történelmének, de úgy tűnt nem annyira. Néha én mondtam dolgokat, ami nekem alap volt, hogy tudom, a többiek meg meglepődtek :) 
 Az út közben már elmondták, hogy ahova megyünk, ott van soook-soook lépcső. És persze nem kötelező felmenni. Nos, mivel Japán messze van, és ki tudja, hogy mikor megyek újra oda, úgy voltam, hogy ha egy órámba telik is, hogy felmenjek, de fel fogok menni. A lépcsősor felénél amúgy ezt átértékeltem, de ennek ellenére felmentem... lassan, mert a gyors tempónál fulladtam. De felértem, és gyönyörű volt a kilátás. Hát, nem mondom, hogy sokat láttunk a Fuji-ból, de azért láttuk néha. Bár, mire lefotózná az ember, addigra hopp elé ment egy felhő, úgyhogy nincs képen a Fuji-ról. De láttam! Lefelé már egy meredekebb, de nem lépcsős részen mentünk le (fel sem lett volna jobb azon jönni, a lépcsőnél legalább még láttad, hogy kb. hányszáz van hátra.)

Ott még volt HÓ


El se lehet téveszteni az utat
különféle oldalról, évszakos fotókkal
"túristajeltésezték" az utat


Amikor azt hiszed, hogy könnyed kis lépcső lesz, ez...

Még mindig hiszel abban, hogy ilyen végig, ez meg könnyű
simán lehet pihenni, laza az egész....



Aztán kiírják, hogy még  398 lépcső...


És rájössz, hogy bele fogsz halni ebbe a lépcsőbe...

A pont, ahonnan, már mindegy volt merre megyek
fel és le is ugyanannyi... és sok és meredek :D

Tádááá felértem ;)







Miután megmásztam a lépcsőket, majd le is jutottam, vissza a buszhoz volt a cél. Ott mindenkit összeszedtünk, és irány most már Tokió. A szállás elfoglalása után, miután a bőröndömet vagy négyszer átpakoltam, a pénzemet megszámoltam (hogy tudjam, mennyit költhetek). Tettem egy sétát a közelben, majd vettem vacsorát egy éjjel-nappaliba. Bekeveredtem a szállódával egybe épített bevásárlóközpontba is, de az nekem akkor hirtelen sok volt, és gyorsan ki is fordultam. De másnap visszatértem oda.
A szállodánk, ami osztozott egy bevásárló-
központtal illetve egy metró megálló is volt
benne :D

A szálloda előtti tér szerű



A vacsi egyik fele, amolyan desszert
...felejtős volt, jobban nézett ki, mint amennyi
íze volt :D (ettem két szendvicset előtte)

Folyt. Köv.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é