Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2018

Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása

Őszinte leszek, mint mindig. Jelen könyvet azért akartam elolvasni, mert nagyon tetszett a borítója és nagyon tetszett a címe. A fülszöveget nem is olvastam el, úgy raktam fel kívánságlistára. Aztán AniTiger megvette a könyvet, aztán sikerült könyves dobozban megkapnia is, így a kölcsönzés jóval hamarabb sikerült, mint amúgy. És kivételesen gyorsan neki is álltam, aminek fő oka az volt, hogy igazán rövid könyv, és kellett a mesék után kicsit hosszabb, de azért nem regény hosszúságú olvasmány.  AniTigernek tudom, hogy tetszett, mert mondta, még mielőtt elkezdtem olvasni. Így azt szerettem volna, ha nekem is akkora élmény lesz, mint neki.  Nos, nem mondom, hogy rossz a könyv, mert nem az. Én személy szerint szerettem olvasni, viszont nem lett az a történet, amihez az ember szalad vissza, hogy folytathassa az olvasást. És nem is az a történet, amit ennél hosszabban szerettem volna elolvasni. Szerintem a 160 oldalas terjedelem, erre a történetre tökéletes. Kapunk egy nekem néha nagyon

Joanna Nylund: Sisu (Pozitív életszemlélet finn módra)

A Sisu-t már kevesebb lelkesedéssel vártam, mint a Lagom-ot. Amit még annak idején nagy lelkesedéssel vártam, a Hygge után. Valahogy a sorrend is ez,  a Hygge messze viszi a prímet, persze Meik Wiking tollából, aztán az Otthon melege, ami még mindig Hygge, és utána a Lagom és a Sisu....  Nem nagyon értem, hogy hirtelen, miért érezte minden nemzet azt, hogy életmód könyvet kell kiadnia. Vagy miért érezte a Kossuth kiadó, hogy hirtelen az összes létező "Nemzet életmód" könyvet ki kell kis hazánkban is adni. Nem tagadom, hogy pofás könyvek, és jó rájuk nézni, de itt ki is merült a dolog.  Nem tagadom, hogy minden egyes nemzetnek megvan a maga életstílusa, amiből lehet tanulni. Ilyen szempontból hasznosak ezek a könyvek. De mivel sem Dániában(Hygge), sem Svédországban(Lagom), sem Finnországban(Sisu) nem élünk, vagy éppen Japánban(Ikigai), így ezekből mindből csak átvenni tudunk bizonyos szintig. És mivel, minden nemzet a maga országához igazítja a szokásait, így vannak olyan

Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi

Ez a könyv ajándék volt a könyvtárnak, de mivel elég rossz állapotban volt, így beleltározásra nem került. De ha már egyszer a kezembe került, úgy döntöttem, hogy egy kis sci-fi nem árt nekem. A műfajt szeretem, csak valahogy mostanában elég kevés ilyen könyv került a kezembe. Az egyperces műfaj viszont még ismeretlen volt számomra. Persze, hallottam már Örkény egyperceseiről, csak még nem olvastam egyet sem.  A 101 sci-fi viszont pont jókor került sorra. Kellően elfoglalt voltam, hogy hosszú dolgokat ne nagyon tudjak olvasni, ellenben ezek az egy percesek pont belefértek az olvasási rendembe, és így legalább úgy tűnt, mintha nagyon jól haladnék az olvasással.  Maga a könyv kivitelezése szerintem remek, zsebben bőven elfér, így könnyen magammal vihettem. És buszon is könnyen előkapható. Feltehetően a kora miatt (30 éves darab), és mert ebben a 30 évben nem feltétlen vigyáztak rá túlzottan, nos megviselt lett, no meg a puha kivitel itt a tartósság ellen van, feltehetően egy kemény t

Bettina Lemke: Ikigai 1/2

Erről a könyvről, mindenképpen két posztot akarok írni, legalábbis a terv az, hogy legalább két poszt születik belőle. Hogy miért? Nos a könyv, mint utólag kiderült egy gyakorlati kézikönyv, ami azt jelenti, hogy teli van kitöltendő résszel. Őszinte leszek, nem nagyon rajongok azért, hogy az ember egy könyvbe belefirkáljon. Ha tudom, hogy ilyen kivitelezésű, akkor feltehetően nem vettem volna meg. Annak ellenére, hogy még nem tudom, hogy a kitöltős rész, mennyire segít hozzá az én ikigaim megtalálásában. Tavaly januárban olvastam H éctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai  című könyvét, így maga az Ikigai szó jelentése már ismert volt számomra. Annak idején azzal a kötettel is voltak fenntartásaim, ez itt már halmozottan jelentkezett. Ugyanis, ha nincs előképesítésed - előolvasásod - a témában, akkor ez a könyv nagyon-nagyon vázlatos, és magáról az ikigairól nem ad túl sok ismeretet. Míg az említett könyv viszont ad történelmi, földrajzi és társadalmi hátteret. Tehát szerintem

Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Árnyak között / Hófehér ​nemzet / Vérvörös ​lélek

Sok ismerősömnél láttam már, hogy olvassák, vagy kívánságlistára rakják a képregény egyes darabjait. Sokaknál azt is láttam, hogy meglehetősen jó véleménnyel vannak róla. Ennek ellenére, sosem jutott eszembe az, hogy kölcsönkérjem. Csak aztán a képregényekről beszélgettünk Pijerrel (a kollégámmal), és felhozta, hogy ez mennyire jó lehet, hogy olvasná, de ennyi pénzt így hirtelen nem adna érte. Mindezt, miután előrendeltük a Halált . Én meg felhoztam, hogy én láttam, hogy Gabye (a barátosnőm), olvasta, de nincs meg neki, egy kérdést megér, hogy a forrása esetleg olyan-e, amivel mi is élhetünk, vagy über titkos, és nem kölcsönkapós-e a képregény gyűjtemény. Mint kiderült, teljesen elérhető számunkra is, szimplán annyi a kérés, hogy ne essen baja a köteteknek. Jelentem, Pijer vigyázott rá és egy délután alatt elolvasta őket, és én is vigyáztam rájuk, és egy délelőtt és egy délután alatt elolvastam őket...most egy harmadik embernél vannak ;) Tehát kalandosan, de eljutott hozzám is. Nem

Várható posztok - Ha minden jól megy

Forrás Gondoltam, azért írok egy listát ide is, hogy miről akarok még írni. Jó az, ha szem előtt van, és a cetlijeimet képes vagyok elhagyni. Tehát ezek a posztok még váratnak magukra, de ha minden jól megy, lassan, mindegyik helyére link kerül (tehát megíródik :D) Könyves: Will Bowen: Panaszmentes világ Joe Kelly – Jimmy Palmiotti – Buddy Scalera: Deadpool és a Hulk / Megtorló Pásztohy Panka: Pesti mese Sarah Crossan: Egy Dániel András: Utazz Bálnabusszal! Katy Hudson: Túúúl lármás téli álom Joanna Nylund: Sisu Farkas Róbert: Első könyvem a fénysebességről M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi Bettina Lemke: Ikigai - erről kettőt tervezek írni Sarah Andersen: Macskapásztor Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Árnyak között Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Hófehér nemzet Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Vérvörös lélek - a Blacksad-ról egy poszt lesz, benne a három könyv! Andy

Lhakpa Jese Láma: Tíz tibeti történet

Az az igazság, hogy borzalmasan el vagyok maradva a könyves bejegyzésekkel. Visszanézve, legalább 10 olyan könyv van felírva nekem, amiről nem írtam. Ez részben azért van, mert eddig az úti beszámolóimat írtam, részben meg azért, mert inkább olvastam, mint írtam. És mivel sok könnyed vagy éppen rövid könyvet választottam, így az jóval gyorsabban ment, mint az írás maga a könyvről. Nem is ígérem, hogy minden elmarad poszt pótolva lesz, de azért igyekszem utolérni magamat, vagy legalábbis a mostanában olvasott könyvekről írni is.  A Tíz tibeti történet egy kellemes olvasmány volt. Régebben nagyon sok buddhista könyvet és buddhista történetet olvastam, de ezeket mára felváltotta minden egyéb. Ennek ellenére, a szívemhez még mindig nagyon közel áll a téma, és nagyon szívesen olvasok bölcs tibeti történeteket.  Amellett, hogy a történetek tanulságosak és megmelengetik az ember szívét, a kiadó arra is ügyelt, hogy ezt olyan köntösbe bújtassa, hogy azt lehetőleg sokan megvegyék. Nekem a s

Irány Japán - 11 (Tokió - Dubaj - Budapest)

12 . Nap - április 4. Reggelit követően kijelentkezés a szállodából, és délelőtt szabad program. Kora délután félnapos városnézésre indulunk busszal a japán fővárosban. Felkeressük a fenséges Császári Palota előtti teret, majd ellátogatunk az egykori császár és császárné emlékére építtetet Meiji-szentélyhez. Innen a szomszédos Harajuku negyed Takeshita utcáján teszünk egy sétát, ahol elsősorban kissé extrémnek mondható divatboltokat, és különféle őrült kiegészítőket kínáló üzleteket találunk. A program végén transzfer a repülőtérre, ahonnan az esti órákban indul a járatunk. Hazaérkezés Budapestre 5-én a déli órákban. Utolsó nap Japánban! Tudtuk, hogy 10-kor el kell hagyni a szállást, és azt is, hogy kb. 2 óra körül van gyülekező. Ez testvérek között is 4 óra amikor csinálj valamit, de azért annyira messze ne menj, hogy ne érj vissza indulásra. Úgyhogy végül nem is mentünk messzire, csak a szomszéd bevásárlóközpontba, ahol már voltam előző nap is, amikor mindenféle nasit és ilye

Irány Japán - 10 (Tokió, Kamakura)

11 . Nap - április 3. Reggeli után egész napos szabadprogram a japán metropoliszban. Azok számára, akik még többet szeretnének felfedezni az ország kultúrájából az alábbi fakultatív programot ajánljuk: Egész napos kirándulás Kamakurába. Busszal látogatunk el az egykori fővárosba, Kamakurába. Számos buddhista templom és szentély található a kellemes hangulatú kisvárosban. Itt csodálhatjuk meg a város jelképévé vált Nagy Buddha szobrot: a Daibutsu 12 méteres magasságával és közel 100 tonnás súlyával egyedülálló látványt nyújt. Következő állomásunk a Hasedera templom, mely a 11 arcú Kannon szobornak ad otthont. A tizenegy arcból a fő arc mellett a többi a megvilágosodás 10 lépcsőjét jelképezi. Kamakurai látogatásunk végén marad egy kis szabadidőnk a sétálóutcában nézelődni. Hazafelé megállunk Japán második legnépesebb városában, Yokohamában és belevetjük magunkat a Minato Mirai színes forgatagába. A program ára: 29.000 Ft /fő Szállás Tokióban. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy