Ugrás a fő tartalomra

Ég veled 2017, üdv néked 2018


Csak eljutottam odáig, hogy én is értékeljem az évet, könyves és egyéb oldalról is. És, hogy összeszedjem, hogy mi az, amit 2018-ban szeretnék elérni majd, amolyan tervek összeszedése, de ez majd  a poszt végén.

Ez történt, 2017-ben:

Emelkedett a fizetésem, ennek örömére rögtön megvettem a régóta áhított Hirosige-t, és kötöttem szerződést a Gyöngyház Önkéntes nyugdíjpénztárnál, és ezzel együtt a Prémium egészségpénztárnál is csináltattam kártyát, úgyhogy, most már azt is használhatom! Lejárt végre a Fundamentám!! Ezt nem kötöttem újra, így is 2-3 hónapos csúszással utalták a pénzt, miután telefonáltam nekik, és letiltottam, hogy nem vonhatnak tőlem már. Nem hiányzik ez a cirkusz, most egy ideig. Úgyhogy, ha egyszer nyugdíjas leszek, akkor jó lesz nekem :)
 Megszülettek a testvéremnél az ikrek! Bori és Kristóf 2017. április 1-én látták meg a napvilágot, és azóta töretlenül vigyorognak a világra. Über cukiságok!! És nőnek, mint a bolondgomba.
 Jártam Horvátországban, általában ott esett az eső amikor ott voltunk, ennek ellenére remekül feltaláltuk magunkat, rengeteg jó helyre elmentünk, és megejtettük a “fürdünk a tengerben”-t is, igaz csak egyszer, de az szép volt (és csípte a kezemen a sebeket rendesen :D)
 Voltam író-olvasó találkozón, igaz csak egyszer, mármint egy olyan volt, amiért Bp-re hajlandó voltam felutazni (Timár Krisztina: A látszat mesterei), biztos volt helyileg is, és azon voltam, de most nem tudnám felidézni :D Ez maradandó élmény volt, ahogy a könyv is :)
A munkahelyemen elkészült a Tini-Sarok, Most már tényleg olyan amilyet szerettünk volna. Persze van hova fejlődnie, de a polcok lassan elkezdtek betelni, a beszerzésnél is ügyeltünk arra, hogy a Tinik megtalálhassák azt ami most menő, amit most olvasnának. Remélhetőleg elég jól sikerült! Emellett elkezdtük “felcímkézni” a könyveket. A Bestseller+romantikus könyvek kaptak egy kék rózsát!(molyos romantikus kitüntetést használtuk), A krimi, sci-fi és fantasy még egyelőre csak kezdeti stádiumban van, már vannak könyvek amin ott a jelzés, de azért az több idő, míg mindegyikre rá fog kerülni a megfelelő. De megjegyezném, egyszerűbb így pakolni, hogy van egy mankód, és nem mellékesen az olvasóknak is remek jelzés, hogy mi is az.
 Voltam orchidea farmon és vettem kék orchideát. Ami már fehér, de most így szilveszterre, az összes orchideám úgy döntött, hogy akkor most virágzanak. Úgyhogy olyan kis hangulatos az ablakom.
 Idén cseréltem le a telefonomat, egy okos telefonra. Még szokni kell, de fél év alatt azért már sikerült egész jól összebarátkoznom vele. De tartom, hogy meglennék én a nem okos verzióval is :P
 Hivatalosan is munkavédelmi képviselő lettem, mármint van már róla papírom, hogy az vagyok, online elvégeztük a képzést a munkatársammal, így december végén gyorsan. Elkészítettük a biztonsági lapokat a vegyszerekhez, majd idén megnézzük még mit tehetünk ezzel a “ranggunkkal”.
 Tavaly voltam elbeszélgetésen - vagy min - amit azóta se könnyű feldolgozni, de hát ez van. Vannak emberek, akik nem értik a humort, hát őket el kell kerülni, mert még agresszívnak bélyegeznek. No mindegy, ez egy 2017-es sztori, ebbe az évben remélhetőleg semmi ilyen nem lesz. Adott személyt meg próbálom elkerülni :P
 Tavaly is nyertem könyvet! Ugyan emlékeim szerint Háromszor. Először év közepe felé, Sepsi László: Ördögcsapás című könyvét, AniTiger segítségével, és rá is ruháztam olvasás után a könyvet. Amúgy mindenképpen neki adtam volna, és nem csak azért adtam oda neki, mert Nekem nem tetszett :D. A születésnapom környékén, Gaura Ágnes: Túlontúl kötetét, amit így duplázni sikerült, mert könyvhéten AniTiger megvette a szülinapomra (Szimirzával karöltve), úgyhogy valahol vicces volt. Amúgy az évben AniTigernél is csináltunk egy hasonló duplázást :D. És év végén a Könyvudvartól nyertem négy könyvet: Tamura Nobujosi: Az Aikido átadása és etikettje, Jason Fry: A jedi fegyvere, Greg Rucka: A csempész futása, Dalmi Katalin – Paczolay Gyula (szerk.): Japán közmondások.
 Részt vettem az újraélesztési rekord kísérleten a munkatársaimmal. Jó buli volt az is, és elég emlékezetes. Ennek hatására elkészült a könyvtári egyen pólónk is. Jó lett volna ugyan előtte, hogy akkor már abba legyünk, de így is remek, hogy most már van egyen pólónk, amit ilyen rendezvényeken, meg a saját rendezvényeinken hordhatunk, a logónkkal.
 Új sablont kapott a blog (négy hónapja), kevesebbet blogoltam, mint gondoltam, hogy fogok. Ezen idén azért szeretnék változtatni.
 Idén új laptoppal gazdagodtam, bár nem éppen önszántamból. A régi új SSD kártyája bemondta az unalmast, a szervíz meg vagy két hónapig gondolkodott rajta, hogy jó-e vagy rossz-e a kártya, és ez nekem már sok laptop nélkül. Így beruháztam egy újra. Amivel amúgy elégedett vagyok, ez is szép piros :D. A régi laptopom, egy hónap múlva már használható lesz, így az lesz a pót, ha ezzel történne valami. A netbookom meg eladásra kerül. Azt használtam, míg nem volt az új és a régi nem működött, és megállapítottam, hogy zavaró már számomra az, hogy kis helyen kell gépelnem, kicsi a képernyő és amúgy is :D.

2017-ben olvastam:
60 könyvvel lettem gazdagabb, ennek nagy részét kaptam, vagy ingyen jutottam hozzá. Jóval kevesebbet vettem 2017-ben, mint 2016-ban. (habár, mind a két évben 60 könyvvel gazdagodtam)
82 könyvet kezdtem el
11 könyvet nem fejeztem be - ebből 3-at véglegesen félbehagytam, mert borzalmas
~15296 oldalt olvastam az évben ez 856 oldallal több, mint tavaly. Pedig érzésre idén keveset olvastam, mármint magamhoz képest, akkor ezek szerint csak érzésre.
Elbuktam @Vegazus Mini-könyvklub 8-as fordulóját. Meggondolandó, hogy így hogy fog menni a 9-es, de reménykedem!


2016-os elképzeléseim 2017-ről

Egyszerre csak egy könyvet olvasok! - hát ez nem jött be :D
Végre eltüntetem a recenziós könyveimet (mármint elolvasom és írok róluk, mert ég a pofám no!) - ezt azért elkezdtem :D
Többet írok a blogra,mint tavaly. - 15-el kevesebb poszt jött, mint 20116-ban
Találkozom a barátnőimmel. Lehetőleg mindegyikkel! Lehetőleg többet, mint tavaly. - pipa
Megyek moziba, ha lesz valami ami érdekel, ha nem akar senki jönni akár egyedül is! De remélem mindig lesz valaki! - voltam moziban, bár nem sokszor :D
Színezem a színezőmet, meg  a színezős naptáramat (nem ártana, tök jók, csak idő... idő) - haha… nem nagyon
Boldog leszek. Kevesebbet fogok olyan dolgok miatt aggódni, amelyekre nincs befolyásom, vagy melyek nem is igazán érintenek. Kevesebbet stresszelek. - szerintem pipa :)

Tervek, 2018

Irány Japán! -  a tavaszi körutazás van betervezve, de szájsebészet után foglalok csak véglegesen. De legkésőbb ősszel repülni akarok!!
Többet blogolni, meglátjuk hogy megy, tavaly év vége felé szinte nem volt poszt.
Többet olvasni, ha idő, kedv engedi, de nem ragaszkodom hozzá.
Pozitívan állni a világhoz, a jót keresni, és  a mának élni!
Élvezni az életet!! :)
Élvezni a munkát!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é