Ugrás a fő tartalomra

Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv

Azt hiszem, a legjobbkor jött a könyv. Mindig is szerettem olvasni olyan technikákról és dolgokról, amik arról szólnak, hogy Te magad, hogyan tehetsz magadért. Hogy oldhatod meg a problémáidat, hogy milyen technikákat alkalmazz ahhoz, hogy az életed jobb legyen, mint jelenleg.
 Rengeteg technikát sorol fel Soma, és azaz igazság némelyiknél tényleg elgondolkodtam, hogy lehet, hogy ki kéne próbálni. Még akkor is, ha annyira, mint ő, azért nem vagyok spirituális lény. Vagy legalábbis még nem hiszek el mindent, amit ő viszont igen. Viszont már nem is vagyok az az előítéletes ember, aki lenézné az ilyesmikben hívőket (mondjuk sosem voltam ilyen típus).
 Mindenkinek megvan a maga hitrendszere, hogy meddig megy el, mikben képes hinni, és elhiszem, hogy egy-egy spirituális élmény meghatározó lehet ebben. Soma a leírtak szerint borzalmasan sok dologban részt vett már, a böjtöléstől, a kineziológiáig, a NLP, Családállítás és egy csomó olyasmiben is, amiről a könyvben olvastam először, hogy egyáltalán ilyen létezik!
Rengeteg olyan technikát felvet, amihez szakember kell, amihez az kell, hogy legyél annyira elhivatott és nyitott, hogy felkeresel ilyen szakembert és a segítségét kéred. Amúgy a legtöbb olyasmi lehet, mint a pszichológus spirituális megfelelője. Csak van egy-egy olyan rész, amit azért a pszichológus nem csinál, mint az érintés dolog, meg a meditáció. (Nem tudom, pszichológushoz sem jártam sosem). A lényeg, hogy a legtöbb technika olyan, hogy szükséged van rá valakire, aki irányít, aki segít. És ez egyrészt tök jó dolog, másrészt, azért nem mindenkinek van kineziológus és ilyen-olyan terápiát művelő barátnője, vagy barátja, sem pénze, hogy ezt megfizesse. Annak ellenére, hogy igen, mindenkinek arra van pénze, amire akarja.
 Viszont, a könyv vége felé jöttek azok a módszerek, amiket egyedül is el lehet végezni, amihez nem kell társaság, annak ellenére, hogy ezek között is van olyan, ahol nem árt, ha nem egyedül vagy. De tény, meditálni és hasonlókat egyedül is lehet. A legjobb persze, a pozitív beállítottság. De Soma leírta azt is, hogy csak csínjával, azzal a bizonyos pozitív gondolkodással. Mert valóban, ne gondolkodj negatívan, mert csak magadnak ártasz, de a végtelen rózsaszínben látás sem kevésbé káros. Soma inkább, a szavaiból kivéve, azt vallja, hogy fogadd el azt, ami van, tanulj belőle és próbáld leckeként felfogni mind a pozitív, mind a negatív dolgokat. És igen, próbálj pozitívan gondolkodni, de ne görcsölj rá, hogy csak és kizárólag minden boldogság lehet. Mert, nem lesz az. Tehát maradj a reális, de optimistább beállítottságnál.
 Külön tetszett, hogy Soma személyes történeteket is hozott, hogy elmesélte bizonyos technikákat, hogyan élt meg, ez milyen hatással volt rá. Néha mondjuk az egész ismertetés átborult anekdotázásba, de ezt se nagyon bántam, igazándiból érdekes volt.
 Összességében, szerintem elég jól összegyűjtötte a technikákat, volt, amiről azért több infónak örültem volna, de ahogy írta, van internet ahol, ha érdekli az embert a dolog, akkor keressen rá.

Külcsín: nekem még a régebbi borítóval van meg, és azt kell mondanom, hogy az sokkal jobb, még ha nem is annyira spirituális, mint az új borítója. Minden esetre kellemes kézbe venni a könyvet, és ez a világos borító kifejezetten tetszett hozzá. Elgépelés és hasonlók, nem voltak, vagy ha mégis nem volt túl zavaró. (Azokat fel szoktam írni, ha már annyi van, hogy megakasztana.)

Belbecs: Nem fog mindenkinek tetszeni ez biztos. Kell, hogy olyan hangulatban legyél, és kell, hogy bírd a spirituális anekdotákat, táborokról és mindenféle élményekről. Szakirodalom, de mégsem. Legalábbis én így kategorizálnám. Soma ahhoz, túl sok személyes dolgot rakott bele, hogy összefoglalónak tekintsük, mint az „öngyógyító technikák tárháza”, de nem is szépirodalom, mert ahhoz meg túl sok információval rendelkezik.

Fülszöveg:
Szeretnél örömtelibb, teljesebb életet élni? Szívesen tennél saját egészségedért? Megszabadulnál az éveken, olykor évtizedeken át magaddal cipelt terhektől? Megélnéd természetes nőiességedet, de nem tudod, hogyan fogj hozzá?
Nos, van, aki a gyógyulásért a hagyományos orvosi utat választja, és van, aki nem. Ez nem jó vagy rossz, hanem egyéni döntés kérdése: ki mennyire tájékozott, és persze nyitott. A spirituális felébredés ugyanis mindig akkor történik, amikor az illető megérett rá sem előbb, sem később. Egyet azonban nem árt, ha észben tartunk: mindig vannak választási lehetőségeink!



Kiadó: Jaffa
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 350
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155609374






Kiadó: Jaffa
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 350
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786155418587

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é