Ugrás a fő tartalomra

Aleksandra Mizielińska – Daniel Mizieliński: Föld alatt / Víz alatt

 Régóta terveztem, hogy elolvasom majd ezt a könyvet, vagy valamelyiket ezekből a nagy alapú, rajzos csodákból. Csak aztán mindig pont a méret miatt nehézkes volt. Ugyanis a méret kissé nehézkessé teszi az olvasást is és azt is, hogy az olvasás helyére szállítódjon a könyv. De ezt a nehézséget simán be lehet vállalni, csak megfelelő idő kell, vagy megfelelő táska, amibe belefér.
 A mérete miatt nehéz ugyebár olvasni, viszont pont a mérete miatt belefér minden. Nem mondom, hogy a rajzok szépek, mert nem az volt a fontos, hogy szépek legyenek. Inkább úgy mondom, a rajzok érthetőek és kreatívak, és néhol viccesek. Egyszerűen ez a méret az, amibe tökéletesen képes érvényesülni a kötet.
 Arra mondjuk nem nagyon jöttem rá, hogy a Víz alatt vagy a Föld alatt kellett volna kezdenem az olvasást. Vagy ez opcionális, és mindenki ott kezdi, ahol szeretné. Én amúgy önkényesen a vízbe merültem először, hogy aztán a föld mélyére hatolhassak.
 Célcsoportra viszont nem jöttem rá. Mármint, hogy konkrétan melyik az a korcsoport, akinek ajánlani tudnám. De gyanús, hogy úgy 5-6 –tól felfelé, a végtelenségig. Hasznos lehet persze, ez szülőkkel olvasva is, mint valami böngésző, tekintve tényleg elég részletesek a rajzok és ad egy alapot egy csomó beszélgetéshez, tehát lehet, hogy 5 év alatt is. Amúgy azon gondolkodtam, hogy az unokahúgom és unokaöcsémnek meg kéne venni (amíg még kapható), de évekig csak állna, mert még csak fél évesek… úgyhogy még várok egy kicsit a vásárlással.

 A vásárlásról jut eszembe, köszönet a Manó könyveknek, hogy bevállalta ezeket a könyveket. Ugyanis, itt van… ~120 oldal, gyönyörű, kemény borítású, nagy alapú, részletes ismeretterjesztő könyv, ami tök jó és ajánlanám mindenkinek. De pont a kivitelezés miatt borsos az ára, tehát kell egy bizonyos merészség a kiadótól, hogy így próbának bepróbálkozik a ~7500 forintos könyvekkel. Félreértés ne essék, egy szimpla könyv is már ~5000 forint tehát ahhoz képest nem drága. De az az érzésem, kevés magyar család van, aki ezt így ki tudja pengetni 1 db könyvért.
 De mindezektől független, a könyv jó! Rengeteg érdekes dolgot megtudtam, remekül illusztrálva, aránylag friss adatokkal (amikor eredetibe megjelent a könyv, akkor naprakész volt). Nekem a víz alatt jobban tetszett. Nem tudom miért, mert amúgy a vizet kevésbé szeretem, mint a földet. De sosem vonzott túlzottan a metrók világa, meg a bányászat, barlangászat, így kevésbé volt nekem érdekes a föld alatti rész. Viszont a növényes része még egészen lekötött, meg az állatokkal kapcsolatos, de onnantól, hogy milyen energia, honnan és hogyan, nem volt annyira érdekes számomra. Ismerek olyanokat, akik imádják ezeket a cuccokat, én nem az vagyok.
 Viszont a víz alatti rész végig érdekes volt számomra. A tavaktól, a tengereken át, a merülésig, és a rekordokig, hogy milyenek voltak az első búvárruhák (megjegyezném, mai szemmel már-már viccesek), az első tengeralattjárók (azok is furán néztek ki :D), és hogy milyen mélyre is ment már ember. Itt rájötte, hogy milyen remek dolog már ez, de hogy én le nem mennék egy ilyen kabinba, amibe felállni sem tudok, és 3-4 órát ott kéne töltenem, tuti nem bírnám. Egészségére, aki szereti az ilyet, biztos tök izgi, de kihagyom! Minden esetre érdekes volt, és tök aranyos képek vannak a nagy élőlényekről odalenn.

 Ajánlanám? Mindenképpen. Remélem, majd a könyvtárból is többen viszik, mert nem nagyon látom, hogy vinnék. Igen-igen a méretei miatt azért meggondolandó. De akkor is! Lapozzanak bele és akkor meglátják mekkora jó már!!! :)

Megjegyzés a föld alatthoz: sztalagmit, sztalaktit  és társai… én ezeket sose fogom megjegyezni. A héten olyan sokszor jött szembe, hogy tudnom kéne, hogy ezek mik, de nekem… ezek cseppkövek, aztán csókolom. Cseppkő… nem sztalamicsodák…. Cseppkőőőőőőőő. De komolyan, ezeket az elnevezéseket mindenkinek már tudnia kéne?

Fülszöveg (bár amúgy nincs neki…, de mindegy):

Ez a különleges könyv páratlanul izgalmas utazásra hív. Bekukkanthatsz a föld alatti üregekbe, leereszkedhetsz a világ legmélyebb bányájába, vagy találkozhatsz például rekordokat felállító búvárokkal, mesésen tarka halakkal, különös mélytengeri teremtményekkel és felfedezheted a Titanic roncsait is. Az okos és könnyen érthető magyarázatok melletti hatalmas illusztrációk és részletgazdag ábrák egyre mélyebbre és mélyebbre hívnak, egészen a Föld forró magjáig.
A népszerű lengyel illusztrátor-házaspár – akárcsak a korábbi sikerkönyvben, a Világlátóban – ebben a kötetben is azt tartotta szem előtt, hogy a gyönyörűen és sok humorral megrajzolt oldalak elvarázsolják az olvasókat, és közben felfedezzék világunk megannyi rejtett szépségét.

Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 112
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634032373
Fordította: Kellermann Viktória

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é