Ugrás a fő tartalomra

Évszak váltás

Forrás
Vannak bizonyos rituálék, amiket nagyobb évszakváltásokkor megteszek. Kinézve az ablakon, gyönyörű, esős őszi idő van. Ez valahogy egyértelművé teszi számomra, hogy a ruháimat le kell cserélni. Ilyenkor kerülnek a nyáriak elrakásra, a téliek elővételre (független, hogy ősz van). Tehát a nagyon meleg ruhákat is előszedtem.
 Idén kivételesen egyidejűleg szanáltam is a ruhákat. Amiket nem hordtam nyáron, vagy hordtam, de utáltam, már nem kerültek elrakásra, sem azok, amik már lyukasak, bár hordtam, mert akkor még nem volt másik. A jó állapotúak mennek a rászorulóknak, a rossz állapotúak meg kuka (sajna nem olyan anyag, amiből jó portörlő lenne :D). A télieknél meg mielőtt bekerült volna a szekrénybe megnéztem, hogy jó-e egyáltalán rám. Bár most stagnáló a súlyom, de hát ki tudja tavaly ilyenkor mi volt. Ami nem jön rám, vagy már nem tetszik szintén nem kerül már be a körforgásba. A maradék ruha meg vagy szekrény, vagy vállfás megoldással. A vállfán lévők amolyan kategóriákba külön-külön (póló fölé való akármi, hosszú ujjú póló, a rövid és a hosszú ujjú póló közti póló… :D, mellények). És kivételesen a ruha rendezés csak egy fél óra volt. Há! De kiderült, hogy tök sok nadrágom van ;)
Úgyhogy siker, a ruhákat elrendeztem!

Könyves listák:

Volt egy Nyár nevű listám, ezt most töröltem is, tekintve nincs már nyár. A teljesítés… 17% (4/23) … ez van, nem nagyon ment! Gyanús, hogy a „még idén” listám sem lesz teljes év végéig 13% (13/99) a jelenlegi állás. Valahogy mindig mást olvasok, mint amit eltervezek, azért ez szörnyű. Amúgy ezért rossz, hogy jelentkeztem a mini könyvklubba is. Dafke, hogy most nem csúsznak azok a könyvek, amiket olvasni kellene -.-

Viszont bízom abban, hogy az Amit főztél, edd is meg – kihívást teljesíthetem, bár év végéig ~15 könyvet kéne kb. elolvasnom a teljesítéshez. Amúgy ez darabilag nem annyira gáz, és én még úgy hiszem idén végre sikerül!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é