Még mindig blogszületésnap - Az első forduló írásai

A blogszületésnap egyik legjobban kreativitást igénylő feladata, az volt, hogy adott egy kép, írj róla. Vagy egy kis rövid szösszenetet, vagy verset. Ez utóbbi rátok volt bízva. Elvégre kinek, mi megy jobban. Az írások minősége nem befolyásolta a nyerési esélyeket, bár szó ami szó, nekem mindegyik nagyon tetszett. És akkor most meg is osztom veletek, a 6 helyes megfejtő közül 5-nek az írását. Egyikőjük kérte, hogy ne rakjam fel :D A felrakás sorrendje sem jelent semmit, csak, hogy ebbe a sorrendbe töltöttem most le :D

Bogi: A hős macska

Cirmi nem egy átlag macska.

Már rég nem olyan kis csacska,

Mint amikor nagyot lesett.

Elmesélem hogyan esett.

Történt egyszer nagyon régen,

hogy sárkányt látott az égen.

Akkor még csak pár hetes volt,

LSD-t még sohasem tolt.

Csipás szeme nem hitte el,

hogy Riskát sárkány vitte el.

Hunyorogva csodálkozott,

Azt hitte, hogy csak álmodott.

Nem akart ő erről tudni,

Visszafeküdt hát aludni.

De, amikor másnap este,

Szép, csillagos eget leste,

Felsejlett újra a rémség,

Ő volt megint, semmi kétség.

Bosszút áll ő, úgy gondolta,

Képzeletben már boncolta.

Kirontott a macskaajtón,

s csak rohant felé kitartón.

Nézte a sárkány, s nevetett

Közben egy barit megevett.

Cirmi, a Hős állt elébe,

Riskáért vért kért cserébe.

Megmutatta sok kis karmát:

-Démon, utolért a karmád!

Lassú szörnyünk jól benézte,

Ráugrott Cirm' a fejére.

Kikaparta egyik szemét,

Kiáltozott is a szemét…

Életéért, jajj, könyörgött,

Megfogadta, többé nem jön.

Jó kis macskánk elengedte,

Béke honol országszerte.

Réta Galambos: Életkép Gidrénia vidékéről

- Mancs! MANCS!!! Szállj már le a fejemről, nem vagyok a párnád!

- Jajj Memphis, ne legyél már ilyen morcos állandóan. Tudod, hogy csak szeretetből mászok rád!

- Jobban tennéd, ha fontosabb dolgokkal foglalkoznál, mint például a kémkedéssel. Voltál már az erdőben kihallgatni az állatok terveit? Georgenak szüksége van ránk, hogy teljesíteni tudja a feladatot.

- Igen, voltam, de egyelőre semmi használhatót nem hallottam. Nem kell emlékeztetned, tisztában vagyok, mire esküdtem fel. Nem te vagy itt az egyetlen, akit kiképeztek, Memphis. Attól még, hogy sárkány vagy, nem kellene ilyen lekezelően viselkedned velem, egyenrangúak vagyunk!

- Tudom, ne haragudj, csak félek, hogy George bajba kerül. Ha bármi baja lesz, én esküszöm…

- Nem lesz, ne aggódj, minden rendben lesz. Ebéd után újra kimegyek, hátha megtudom, hová rejtették a bombát. El tudod képzelni, mekkora pusztítást tudna végezni az a kütyü?

- El. Éppen ezért kell mindent megtennünk a cél érdekében. Különben lehet ez az utolsó küldetésünk, és visszavedlünk ösztönlényekké. Az az izé kisüti a világ összes élőlényének intelligenciáját. Kivéve azt a pár szerencsést, akiket az ellenség beoltott ellene. Hogy én hogy utálom őt!

- A világ összes ügynöke ezen dolgozik, nem lesz baj, még van időnk.

- Remélem, hogy neked lesz igazad, és nem a megérzésemnek.

- Jól van, jól van, elég a búskomorságból, jön George, nem kéne, hogy a hangulatunk őt is lehúzza. Mélabús állapotban nehezebben tudja előhívni a mágiáját, ami hatástalanítja a bombát. Mesélj neki valami vidámat Memphis, amíg én az erdőben leszek!

- Oké, Mancs, meglesz! Járj szerencsével!

- Később találkozunk!

Nikolett F

- Annyira nem hiszem el, olyan megalázó. – Szikrákat prüszkölve dohog sárkánybajsza alatt. - Őladysége most aztán tényleg elragadtatta magát.

- Fejezd már be a sopánkodást Bernard, már csak pár napot kell kibírnod és a hercegnő visszatér az udvarba.

- Könnyű neked. – Feleli a sárkány sértődötten. – Nem neked kell elviselned az ostoba macskáját. Tegnap is véresre karmolta a pikkelyeimet, mert úgy gondolta, azért sepri a farkam a földet, hogy őt elszórakoztassam…

- Ez csak egy macska, mit vagy úgy oda. – Replikázik vissza a mágus, miközben a fortyogó üst fölé hajol, hogy egy csokor szárított ürömlevelet morzsoljon szét felette. Lilára színeződő lángok csapnak fel a kandallóban és a sárkány óvatosan szimatol a levegőben.

- Miféle bájitalt főzöl? Ezzel akarod nemes ügyünk mellé állítani a hercegnét?

- Nem tud semmit a nemes ügyünkről. Kétlem, hogy örömmel segítene nekünk, ha tudná, hogy mire kell a pénze…

- No persze, hiszen már régóta elraboltad a szívét.

A mágus megvetően felhorkant.

- Ugyan, csak a mágiám kell neki. Elvakítja a hatalom utáni sóvárgás. Nekem viszont muszáj elhitetnem vele, hogy az érzései viszonzásra találnak. Másképp nem támogatna egy ilyen költséges mentőakciót.

- És azt hiszed, megéri az a lány a kockázatot? – Kérdi Bernard, hangjában kétely bujkál.

- Ezt már megvitattuk Bernard, nem is egyszer. Nincs kedvem egy újabb vitához. – Feleli mérgesen a férfi, miközben megperzselt köpenyét igyekszik menteni a kandalló lángjai elől.

- Jó, jó. De ettől függetlenül kezdhetnél már valamit ezzel a macskával. – Mondja dühödten és igyekszik lerázni magáról az állatot, aki csak dorombol tovább, mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel.

- Sárkány vagy az istenért, viselkedj is úgy, ne nyavalyogj!

Bernard felmordul és válaszra sem méltatva alaposan megrázza magát, kék pikkelyein megcsillan a kandalló lángjának fénye, a macska pedig a padlóra zuhanva fujtat és lesújtó tekintettel együtt dühödten kisétál a pincéből. Bernard elgondolkodva jegyzi meg:

- Mindenesetre remélem nem mágikus teremtmény, mert akkor nagy bajban vagyunk.

Dorka Nagy: A sárkány és a cica

Valahol Európában még a repülőgépek ideje előtt még sárkányokon utaztak az emberek. A legtöbbje szerette ezt a munkát, mert így az utazók rájöttek, hogy nem kell elhinni a pletykákat az európai sárkányokról, hogy gonoszok. Viszont élt egy olyan sárkány, Béla, aki igenis szerette volna, ha az emberek abban a hitben maradnak, hogy a sárkányok nagyon is veszedelmes lények. Ezért mindig csak dúlt fúlt, és sokszor megkeserítette mások életét. De sajnos neki is be kellett állnia a szállítmányozási bizniszbe, mert ha nem így tette, akkor száműzték.
Így került arra a sor, hogy Bélát emberek szállítására osztották be. Mondani sem kell, hogy mennyire repdesett az örömtől, amikor ezt megtudta! Nem tudta megszokni az embereket, és mindig borsot tört az utazók orra alá. Volt olyan, hogy egy csapat üzletember Budapestről szeretett volna Berlinbe repülni, de Béla úgy gondolta, hogy neki nincs kedve a hideg Németországhoz, így Rómában tette le őket. Majd, aki jól végezte dolgát, otthagyta őket. Szegény utasoknak pedig meg kellett várniuk a következő sárkányt, aki elrepíti őket Berlinbe.
Történt egy nap, hogy ismét olyan úti célt kapott Béla, ami nem hűlt a fogához túlságosan, ezért megint elhatározta, hogy felborítja egy kicsit a menetrendet. Még várta a sok felszállót, hogy megérkezzenek, mikor arra somfordált egy kis vörös-fehér cica és szóba elegyedett Bélával.
- Szia! Mirci vagyok! Téged hogy hívnak? – dörgölőzött Bélához a cica.
- Utasszállító sárkánynak…na, takarodj innen, mert nemsokára felszállok és agyontaposlak kis padlócirkáló.
- Miért vagy ilyen mogorva velem? Nem is ismersz.
- Pont ezért, mert gyanús, hogy többet nem is találkozunk, akkor minek legyek veled kedves?
- Pont azért, mert többet nem találkozunk. Tudod, az anyukám mindig azt mondja, hogy úgy viselkedjek másokkal, ahogy szeretném, hogy velem viselkedjenek. Ezért is próbálok mindig kedves lenni.
- Jó neked kiscica. Viszont engem senki nem szeret…így nehéz szépen szólni a másik élőlényhez.
- Ne szomorkodj, majd én leszek a barátod! – kedveskedett Mirci és gyorsan fel is mászott Béla fejére és dorombolni kezdett, hogy érezze a mogorva sárkány, hogy komolyan gondolja.

Onnantól kezdve pedig Béla megfogadta Mirci tanácsát és mindenkivel kedvesen viselkedett.

VÉGE

Annamária Körösztös: A hercegnő

A szokásos évi sárkánygyűlésen szokatlan dolgot közöltek: lovagi megtorlás és mindenféle harci hercehurca nélkül elhozható az izundai hercegnő. Mégsem voltak sokan vevők az ajánlatra, mert ki tudja, lehet csapda is. De az én barlangom olyan régen látott már igazi királyi sarjat! Elvállaltam; majd én kiderítem, mi ez az egész, ha sikerrel járok, legalább nem maradok tovább nevetség tárgya a többiek előtt sem.

Éreztem, hogy az udvari varázsló már messziről figyeli jöttömet. Próbáltam nem túl vérmesen érkezni, a várat körülvevő házak közül csupán hatot sikerült a landolással lerombolnom. Mivel figyeltek, mire odaértem, már vártak: felsorakozott jó pár nemes, lovag, néhányan a papságból, a varázsló és végül maga Izunda királya, Vilomar is. Furcsa érzés volt, hogy még egy kósza nyilat sem lőttek ki rám, sőt, szemmel láthatóan örültek érkezésemnek. Régen portyáztam utoljára, nyilván sejtették, hogy a hercegnő ügyében jöttem, nem embereket perzselni.

- Üdvözlünk, Sárkány! – szólt Vilomar ünnepélyesen. – Bizonyára hallottad hírét legendásan szép hercegnőnknek és őérte járultál elém. Kérdezhetnéd, vajon miért válik meg az udvar e bájos teremtéstől, de légy jó, és vérbeli sárkány módjára, ne kérdezz, csak vidd, vidd egészen a barlangodig és ne engedd el! 

Mire Vilomar befejezte a beszédét, észrevettem, hogy a lovagokon kívül mindannyian megtépázott ruhában, sebekkel tele jöttek elém, arcuk meggyötört. Egy kérdést azért csak feltettem volna, de mielőtt szóra nyithattam volna a számat, egy nagy, sivító szőrgolyó repült felém a kapuból. Az emberek, akiket egyáltalán nem lepett meg a váratlan esemény, gyorsan visszavonultak a várba, hangos csattanással leengedték a kaput, én pedig ott álltam Izunda hercegnőjével a hátamon.

- Te lennél az a híres Hercegnő? – szóltam a vörös-fehér macskához, miután az felhagyott a pikkelyeim tépésével és kényelmesen elhelyezkedett a szárnyaim tövében. Nagyot nyervintett, betudtam igenlő válasznak. – Tényleg csinos vagy, meg kell hagyni! – nevettem fel, mire ő rámkacsintott és hangos dorombolásba kezdett. Felnéztem a várablakokra, az emberek kerek szemekkel figyelték, mi történik. Elmosolyodtam és elindultam haza, hátamon új lakótársammal, aki hivatalosan ugyan nem igazi hercegnő, de ezt a gyűlésen úgysem árulom el senkinek!