Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!
Mint, azt az előző
posztban is írtam, ez a könyv nálam megköveteli azt, hogy kicsit többet írjak
róla, kicsit több részre szabdaljam. Pedig maga a könyv csupán 336 oldalas. Átlag
könyv hosszúság, ami nem igényelné azt, hogy ennyire részekre szabdalják. Csakhogy
nem akármilyen 336 oldal.
Meglehetősen olvasmányos a könyv, és gyorsan is lehet
haladni, ennek ellenére nem nagyon akaródzik sietnem vele. Valahogy jól esik
elmerengeni azon, amit olvasok, utána olvasni más forrásokban is, és így kicsit
lassabb a dolog, mintha csak úgy végigszáguldanék a köteten. Az előző részben
megismerhettem India azon oldalát, amit érdemes minden utazónak, és akár turistának
is megismerni, spirituális, hagyományok, vallások terén. A második rész viszont
az, amit jó, ha tud az ember, történelem, hiedelem, mágia, gyilkosság terén,
régen és ma. Ez már inkább India azon oldala, amit, ha az utazó szerencsés,
akkor sosem fog élőben tapasztalni. Mármint a nagy részét. Voltak azért érdekes
dolgot itt is! Tehát akkor lássuk miről is szól, az a bizonyos árnyoldal.
Siva szent szolgái, avagy azok a bizonyos „szent emberek”. Vannak
ugyebár papok, meditáló tömegek és vannak azok a mesterek, és hát szentek is,
akik kicsit másképpen gondolkodnak arról, milyen életet is kell élni. Ezek az
emberek azok, akikkel maguk az indiaiak szívesen találkoznak, vannak akik fel
is keresik őket, de valószínű, hogy a nyugati turista vagy zarándok elkerüli
őket messzire. Meztelenek, koszosak, halottakon táncolnak, és koponyákból
isznak. Mendemondák szerint emberhúst is esznek.
„Az aghórik szemében
minden csak illúzió. Ha pedig a világ illúzió, akkor nincsen különbség ás rossz, szép és csúnya, szeretet és
gyűlölet között. Könyörtelenül és megalkuvás nélkül semmibe veszik az indiai
társadalom előírásait és tabuit. Olyan mélyre merülnek a szennyben és a
mocsokban, amennyire csak lehetséges, hogy ezen keresztül jussanak el a
megtisztulásba és a fénybe.”
106. oldal
Züllőt népségek, legalábbis a nyugati kultúra szerint azt
hiszem, ezeket a szent embereket hívnánk mi züllőtnek. Drogoznak, feltehetően
az egész életük egy kábult tudatállapotban telik, a drogot, az alkoholt a „tanítványok”
vagy „követők” szolgáltatják számukra. Néha kihalásznak pár hullát a Gangeszből
és megeszik őket. Őszintén bevallom, hogy ez az arca Indiának annyira nagyon
nem tetszett. Persze tisztában voltam azzal, hogy az indiaiak sem tökéletesek
és nekik is vannak fura szokásaik, de ez az ember evés, drogozás, és féktelen
szex dolog már kiütötte nálam kicsit a biztosítékot. Az alap dolgokat a
könyvből megtudhattam, és őszintén ez az a rész, ahol eszembe sem jutott, hogy
rákeressek bővebb infókra. Köszönöm, ebből ennyi bőven elég volt!
Az Aghórik után
következett a Boszorkányok Indiában fejezet, ami már kicsit jobban tetszett. Feltehetően
azért, mert alapjában véve is bírom a boszorkányos dolgokat, és feltételeztem,
hogy hasznos és érdekes dolgokat fogok megtudni. Indiában, hasonlóan a legtöbb
országhoz, itt is valahogy kialakult az, hogyha probléma van, hogyha nincs
termés, ha szárazság van, vagy betegség, az a boszorkányok miatt van. És általában
a boszorkány nem más mint az özvegy, vagy éppenséggel egyedülálló nő. És mint
az, biztosan a bajok forrása. Érdekes, hogy ez a hiedelem aztán behálózta az
egész világot. Rengeteg helyen, keleten és nyugaton egyaránt nagyon is mélyen
hittek abban, hogy a nők, egyedülálló nők, valami természetfeletti praktikát
űznek, és hogy ez rossz és gonosz és persze minden baj forrása. Indiának is
megvolt, és van ma is a maga boszorkányüldözése. A mai napig gyilkolnak
lányokat, nőket „boszorkányság” vádjával, annak ellenére, hogy már törvény
tiltja.
„Az indiai állam
szerencsére nem tűrte sokáig a boszorkányüldözések fellángolását. 1999-ben
lépet életbe a boszorkányüldözést megtiltó törvény. Ez alapján akár hat hónap
fegyházra és kétezer rúpia büntetés is várhat arra, aki egy férfit vagy egy nőt
boszorkánysággal vádol meg. A törvényhozók mosták a kezüket, ám a helyzet nem
javult. Az uszítóknak csupán egy töredéke került bíróság elé, és a bírák
többnyire felmentették a vádlottakat.”
116. oldal
Nos, igen, a törvény
akkor lenne hatásos, ha be is tartanák. Ennek ellenére a mai napig folyik a
boszorkányüldözés, főleg az elmaradottabb régiókba, ahova még a tudomány, a
technika nem jutott el. A mai napig évente 150-250 esetről tudnak, hogy nőket
gyilkoltak meg boszorkányság vádjával. És az érdekvédő egyesületek, vagy a nők
egyenjogúságáért harcoló szervezetek szerint ez csak egy szám, feltehetően a
valóság ennél jóval több. Rengeteg elmaradt településen történt esetről nem
tudnak.
Indiában, mint minden
országban vagy legalábbis majdnem minden országban, jelen vannak titkos
társaságok. Amik, mivel tudunk róluk, olyan nagyon már nem lehetnek titkosak. Amúgy
be kell vallanom, hogy amikor egy titkos társaság titkairól olvasok, akkor
szerintem a titkos jelző már megbukott. Ha valamiről olvashatsz, ami elméletben
titok…ugye értitek?
Nos tehát Indiai
titkos társaságok vannak és lesznek is feltehetően, míg a világ a
világ. Egyrészt a Szabadkőművesek is páholyt nyitottak Indiában, és hát ott van
A Kilenc ismeretlen társasága, ami remélem,
indiai nyelven jobban hangzik, mert ez annyira furán hülyén hangzik magyarul. Nos,
ők a természettudomány, a történelem, a technika és mindenféle tudások őrzői. 9
könyv, 9 téma. Az ősi Atlantisz is említésre kerül ezekben a szövegekben,
rögtön azután, hogy a telefon, vagy az internet őse is feltűnik. A leírtak
alapján (nem megerősített forrásokból), elég sok olyan dolog van ezekben a
titkos dolgokban, amik ma már léteznek. Ez feltételezi azt, hogy valóban régen
is léteztek, csak történt valami, ami miatt visszakerültünk az őskori
tudásszintre.
„Egyes – vitatott hitelességű – hindu iratok szerint India
földjén az utolsó jégkorszak idején, majd a felolvadás időszakában kialakult
egy hatalmas, fejlett civilizáció. A Ráma Birodalom Atlantisz kortársa és
ellenfele lehetett. Vetélkedésük kiterjedt szinte a teljes földgolyóra.
Városaikban felhőkarcolók magasodtak az égre, ahol hatalmas harci és
teherszállító járművek repültek. Atlantisz és a Ráma Birodalom között állítólag
atomháború robbant ki. A kegyetlen küzdelem elpusztította az ősi civilizációt,
és évezredekre a barbárság korszakába taszította vissza a Földet.”
121. oldal
Be kell
vallanom, hogy annak ellenére, hogy a titkos, titkos társaságokról hallott
titkok számomra furán furcsák, ez volt a kedvenc részem. Olyan volt, mintha
vázoltak volna pár sci-fi-t. Amúgy is kifejezetten szeretem az Atlantisz
sztorikat, ha még egy indiai Ráma Birodalom is van benne, az nem ront az
egészen. Tehát ez volt az a rész, ami nagyon-nagyon tetszett, a maga
nonszenszsége ellenére is. A Kilenc Ismeretlen társasága viszont nem az egyetlen
társaság Indiában. Rengeteg vallási szekta létezik, indiának is megvan a maga
maffia hálózta, és az alvilága is. Igen, van, amiben kelet és nyugat nagyon
hasonló.
Káli anya szent gyilkosai azt hiszem, hogy róluk nem kell túl sokat mondanom, mert már
mindenki hallott az utazókat megfojtó gyilkosokról. Lehet, hogy kegyetlenül
hangzott, de ez volt a második kedvenc fejezetem. Mert míg a titkos társaságok,
amolyan sci-fi szagúak voltak, Káli anya szent harcosai inkább egy kis horror. Remekül
le van vezetve a könyvben, hogy mi mozgatja őket, és hogy hogyan cselekedtek. Nekem
borzalmasan tetszett a leírás. Még ha magával a gyilkolási dologgal nem is
értek egyet. És igen örülök, hogy a 21. századra feltehetően sikerült őket
felszámolni. Feltehetően, mert nincs nagy hírverés arról, hogy a mai napig
tűnnének el emberek, mármint olyan körülmények között, mint ahogyan régen. Tény,
hogy feltehetően a technika, a GPS és a „mindent kiposztolok, azt is ha a
bokornál állok” korában, már nehéz eltűnni nyomtalanul.
A Tádzs Mahál sötét titkai, szerintem mindenki
ismeri a Tádzs Mahál történetét. Mármint azt, a szerelmes elképzelést, amihez a
mai napig az Indiai kormány is nagyon-nagyon ragaszkodik. Ismerjük be, hogy egy
csomó turista megy megnézni a „síremléket”, mert milyen megható, milyen nagy
szerelem volt. Rengeteg történetet olvastam, vagy filmben utaltak az épületre,
és én is azt hittem, hogy hát ezt ezért építették. És akkor itt ez a könyv, ami
felveti, hogy mennyire sok dolog támasztja alá azt, hogy NEM romantikus háttere
van az épületnek, hanem valami sokkal egyszerűbb és átlagosabb. De megértem az
indiai kormányt is, ugyanis feltehetően nem mozgatna meg annyi turistát az, ha
azt mondják, hogy egy hindu templom, vagy egy hindu uralkodó palotája volt,
csak jöttek a muszlimok, elfoglalták, kicsit felcsicsázták, átalakították és
már a képükre is lett formálva. Igen, feltehetően nem lenne akkora nagy
látványosság, ha „csak egy palota” és nem az ami. A könyvben rengeteg
megfontolandó dolgot leír magáról az épületről, az elméletekről, arról hogy az
indiai kormány, hogy próbálja eltussolni a dolgokat. Elméletileg találtak hindu
isten szobrokat az épületen Belül, csak aztán jobb a békesség alapon
visszafalazták a szobát, amiben voltak. Érdekelne, hogy ez mennyire igaz,
mennyire mendemonda. De egyelőre még nem sikerült alaposabban utána néznem. De hihető
volt.
„Ahhoz kétség sem férhet, hogy a hófehér mauzóleumot és a
hozzá tartozó épületeket a korszak legkiválóbb szakemberei alkották meg.
Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim uralkodó építészei elkövették
azt a hibát, hogy az épületegyüttes legszentebb része, a mecset nem pontosan az
iszlám legszentebb helye, Mekka irányába forduljon. Márpedig ez a helyzet. A
Tádzs mecsete majdnem tizenöt fokkal eltér Mekka irányától. Pontosan úgy van
tájolva, ahogy a legtöbb indiai hindu templom.”
148. oldal
Ráksasza: az istenek kihívója a fejezet, amit nem szerettem. Sajnálom! Túl sok volt az
idegen név, túl sok a ki kit akar megölni, kit kinek áldoz, ki kiben hisz és
milyen a fegyvere, kit árul el és kik a szülei. Igen, ez volt a bonyolult
fejezet, és feltehetően, amikor ezt olvastam, már kicsit beteg voltam, mert
annyi maradt meg bennem, hogy mindenki ármánykodott a másik ellen, és végül,
aki mindenkit legyőzött, azt legyőzték. És ennyi. Pedig biztos érdekes, ajánlja
a Rámájana –t, mint háttér információ. Szerintem majd elolvasom, amikor nem
leszek beteg, mert ez a sok idegen hangzású név kicsit, nagyon sok volt. Ebből
adódóan kicsit untam ezt a fejezetet.
Szemben az ellenséggel. Ez viszont haláli volt! komolyan valahol átérzem, a
komolyságát is a dolognak, de nézőként lehet, hogy nagyon nem tudtam volna
komoly fejjel végignézni, amit leír. A fejezetben az indiai és a pakisztáni
határra utaznak el, és bemutatják, hogy miként lehet átjutni, ami amúgy még nem
is annyira izgi. Viszont este, amikor becsukják a határt jelképező kaput, és a
zászlókat leengedik, az valahol olyan élettel teli és vidám. Annak ellenére,
hogy a két ország viszonya nem éppen a legbarátiabb, a határőrök tartom, hogy
ilyenkor nagyon jól szórakoznak. Kitaláltak egy aranyos koreográfiát, amit
követnek és így már kész szurkoló tábor van ott minden este. Igen, biztos,
hogyha elmennék Indiába, akkor erre, hogy ezt megnézzem, időt szentelnék. Csakis
békés időszakban!
Folyt. Köv.: III. Rész: Kínai misztika
Megjegyzések