Lapról - lapra

@Pijer adta kölcsön nekem a „könyvet”, hogy elolvashassam. Közös álláspontunk, hogy jó, meg minden, egy csomó háttér infót megkapunk, de…nos majdnem 2.000 Forintot kóstál. Amit én azért erősen húzósnak érzek. Még úgy is, hogy színes, fényes lapos kötetről van szó, de akkor is 136 oldal. Nekem azért ez így nem megérős.  Nem mellékesen nem rajongok annyira az amerikai képregényekért. Maga a történetek, tetszenek, szeretem a Marvel univerzumot, még Hulk-ot is csípem. De maga a képregény stílusa tőlem távol áll. Én inkább mangás voltam mindig is. És igen, most jöhet az, hogy az is 2.000 forintba kerül átlagosan, és nem több 200 oldalnál, és még csak nem is színes és nem is fényes a lapja. Jogos, amúgy pont az ára miatt döntöttem úgy 2-3 éve úgy, hogy akkor a mangákat hanyagoljuk. Vagy online olvasom, vagy sehogy. Sajnos Magyarország amúgy sem bővelkedik a manga kiadásban, így néha azaz érzésem, hogy esélyem sem lenne találni nekem tetszőt, ha túllendülnék az ár/érték arányon.  De té

Nem is tudom, hogy hányszor írtam már a blogba, és hányszor mondtam szóban, hogy nem szeretem a verseket. Viszont szeretem a haikukat, még akkor is, ha a haiku is vers valahol. Mindig is furának tartottam, hogy a haikuk és wakák kivételt képeznek. Ezeket ugyanis szeretem, és kétlem, hogy szimplán azért mert Japán. Bár ki tudja. A nyugati haikuktól a falat kaparom például, valahogy meggyőződésem, hogy vannak dolgok, amiket azok tudnak a legjobban művelni, akik eredetileg „kitalálták” azokat. A japánok értenek a haiku és waka költészethez ez egy tagadhatatlan tény. De nem minden japán ért hozzá amúgy, olvastam már nekem nem tetszőt is.  De, hogy hogyan kerülnek a poszthoz a haikuk? Nos, a molyon kívánságlistára raktam Basó útinaplóját. Basó az egyik kedvenc haiku költöm, és örültem, hogy kiadták az útinaplóit, a születésnapomra meg is kaptam, és gyorsan neki is álltam. És végére is értem, a körülbelül 500 lábjegyzettel ellátott kötetnek. A bevezető mondhatni tanulságos volt, és elgo

Egyedülálló módszer – a lámpaláz legyőzhető Érdekesnek tűnt a könyv, habár nem feltétlen hívnám a saját esetemet lámpaláznak. Még akkor sem, ha valóban nem szeretek több ember előtt beszélni, és valahogy nehezemre esik, ha például a felettesemmel kellene normálisan kommunikálni. De nem hiszem, hogy ez izgulás, vagy lámpaláz lenne. Még úgy sem, hogy ha megkérdik, akkor micsoda, nos arra nem tudnék válaszolni. De feltételezzük, hogy ez lámpaláz, és feltételezzük, hogy a leírtaktól majd kevésbé leszek az. A könyv terjedelmét tekintve kevesebb, mint 200 oldal. Ebből ami konkrétan az ötlet arra, hogyan küzdj meg a lámpalázzal, mondjuk 10 oldal. A többi az mind körítés. Aki vizsgára, állásinterjúra készül, annak talán kicsit több, jobb ez a könyv, mert a vége az ebből áll. A legvége, amolyan „nekem sikerült, olvassátok, nektek is fog” típusú lezárás volt. Tehát azok pozitív mesélései, akik ugyan feltehetően a könyvet nem olvasták, de befizettek a tréningre.  Nem kérdőjelezem meg,

  Nézzük csak, nézzük csak. Nos az van, hogy júniusban úgy döntött Magyarország időjárása, hogy néha megüti a tűréshatáromat, néha át is lépi azt, és ezzel cseppfolyóssá teszi az agyamat. És előhozza a meglehetősen normál hőmérsékleten szunnyadó lustaságomat. Hívhatnám akár nyári fáradtságnak is, de inkább ráfogom a melegre szimplán.  A melegnek hála az olvasási sebességem üti a … 10 oldal /  nap átlagot, a moly szerint, amit általában igen naprakészen vezetek, hát igen, érdemlegesen normális hosszúságú könyv még a közelemben sem volt. A jégsárkány, rövid teli képekkel, Ami a szívedet brummja verses, Az ezüstfiú meg nagy betűs… George R. R. Martin: The Ice Dragon – A jégsárkány         2016. június 7., 21:44 → 2016. j ú nius 7. Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja…              2016. június 9., 19:55 → 2016. június 9., 19:58 Kristina Ohlsson: Az Ezüstfiú     2016. június 8., 07:49 → 2016. j ú nius 10., 19:49    J. Goldenlane: Napnak fénye        2016. június 10., 19:49