Ugrás a fő tartalomra

Várólista Vasárnap (05.08.)


Május elsején elmaradt a várólista vasárnap. Azaz igazság, hogy még a terv megvolt, hogy megírom, pont ezért tettem a havi zárást szombatra, hogy azért mégse menjen ki két poszt egy nap. Aztán vasárnap elment az idő anyáknapjával, kertrendezéssel, és úgy mindennel, és körülbelül hétfőn délben amikor AniTigerrel beszélgettem jöttem rá, hogy basszus nem írtam vasárnap posztot. No mindegy, amúgy sem volt időm sem túlzottan, hogy nézegessem a molyt, így nem is nagyon jött össze annyi könyv, talán kettő lett volna.
 Tehát akkor így május második vasárnapján, ezek kerültek a várólistámra, az elmúlt 14 napban.

Lovász Andrea (szerk.): Parti Medve Mai szerzők állatos antológiája
Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis Egy híres barátság története
Vishen Lakhiani: A csodálatos elme kulcsa A boldogság, tudatosság és korlátok nélküli élet 10 törvénye



Lovász Andrea (szerk.): Parti Medve új könyvtári könyv! Molyra is én vittem fel, mert eddig nem rakta fel senki sem. A „sorozatban” megjelent szintén hasonló antológiákat már olvastam, és azok tetszettek is, úgyhogy reményeim szerint ezek a történetek, versek is tetszeni fognak. Az illusztrációk nagy hányada amúgy tetszett, úgy első belelapozásra.

Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis: Minden évben eldöntöm, hogy Tolkient fogok olvasni, hogy újraolvasom a Gyűrűk Urát, hogy haladok a többi könyvével. Azt hiszem ezt két éve döntöttem el. Amióta ezt eldöntöm, egyetlen egy Tolkien könyvet sem olvasok abban az évben… szerintem ez olyan mumus dolog. Eldöntöd, hogy fogsz tőle olvasni, tuti, hogy akkor jön ezer másik könyv, vagy kevesebb az időd, vagy olvasási válság és nem jutsz el odáig…. Nem mondom, hogy ezt még idén el akarom olvasni, szimplán szeretnék majd rá időt szentelni. Szintén új könyvtári könyv.

Vishen Lakhiani: A csodálatos elme kulcsa: tetszett a címe, a borítója, az amiről szól. Bár éppen AniTigerrel beszéltük, hogy elnézve melyik kiadó adja ki, lehetséges, hogy nem mostanában lesz kiadva… pedig érdekesnek tűnik L

Eckhart Tolle: Új Föld : Nem olvastam még a szerzőtől, de a Molyok szerint
„1. legjobb életmód könyv a molyok értékelése alapján”, úgyhogy úgy gondoltam, hogy talán megér egy próbát. Ugyan, azt még nem tudom, honnan szerzem meg, mert a könyvtárnak nincs meg, de megoldom. Végtére is van könyvtárközi kölcsönzés is a világon, néha használhatom is :D

Agnès Martin-Lugand: A boldog emberek olvasnak és kávéznak: Fogalmam sincs miről szól! De a címe nagyon tetszik, úgyhogy várólistára vele. A kávé mondjuk hidegen hagy, mert nem iszok annyi kávét…. De a boldog emberek olvasnak ez biztos :D Nagy reményeim vannak a könyvvel kapcsolatban, remélem nem fogok csalódni majd.

N. K. Jemisin: Az ötödik évszak: Ha eltekintünk attól, hogy elsőre azt olvastam, hogy Ötödik évszázad, akkor amúgy egészen menő. Tetszik a borító, de itt már azért elolvastam azt is miről szólt, aztán repült váró és kívánságlistára is. Tetszik a történet, az alap ötlet, meg úgy az egész. remélhetőleg nem lesz csalódás majd.

Virág Emília: Sárkánycsalogató: AniTiger dicsérte, úgyhogy mindenképpen olvasni akarom, már itt csücsül a kölcsön példány. Reménykedem benne, hogy nekem is tetszeni fog, legalább fele annyira, mint AniTigernek akkor nem lesznek gondok :D


Neil Gaiman – Michael Reaves: Köztesvilág: Új Gaiman könyv!!! Nem mintha a régiekből mindet olvastam volna, de akkor is!! Egy időben nagyon rá voltak kattanva Gaiman-ra, aztán több „antológia” került az utamban, és több „ez mi a sz*r” novella, és elvette ez a kedvemet tőle. Pedig a Csillagport, a Soseholt, Az Anansi fiúkat imádtam…Az Amerikai isteneket meg azóta sem tudtam elolvasni…pedig megvan és neki álltam…párszor már pedig mindenki azt emeli az egekig, hogy de jó…hááát. Mindegy azt sem adtam még fel, csak hát…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é