Ugrás a fő tartalomra

Matt Haig: Én és az emberek

 Nem egészen ezt vártam. Talán megint túl nagy elvárásaim voltam. A könyv egyharmadánál lehetett sejteni a végkimenetelt. A kétharmadánál megörültem, hogy talán mégsem az lesz a vége, amire gondoltam. De az lett. Annyi, hogy mentek egy plusz kört a dolgok. Ennek ellenére nem volt rossz.
 Tudtam, hogy lesz benne matematika, de gondoltam csak amolyan háttérként, mint kiinduló pont és ok, amiért egy idegen lény a földre jön megsemmisíteni mindent. Ehelyett elég konkrétan mindenben, minden témában ott volt a matematika. Tartom, hogy azok, akik szeretik, a matekot nálam százszor jobban fogják élvezni a könyvet.
 Az egész arról szól, hogy ahogy a fülszöveg is rámutat, Andrew Martin professzor rájön valami nagyon fontos matematikai képletre, bizonyítani tudja ezt az elméletet, aminek köze van a prímszámokhoz, de nem tudnám már megmondani mi. A Figyelők, akik jelen esetben egy távoli galaxis szerintem marhára unatkozó, kissé uralkodó ambíciókkal rendelkező faja, úgy dönt, a földiek még nem érettek meg erre a tudásra, így a professzort likvidálják és odaküldenek egy egyént, aki átveszi ideiglenesen a helyét, hogy mindenkit, aki tud, a sejtésről azt likvidálja. Ne kérdezzétek a logikát, hogy miért nem a távolból irtották ki a többieket (ami tök logikus lenne). Csakhogy főhősünk a kíváncsibb fajtából való. A kíváncsiság meg olyan láncreakciókat indít el, amiknek hála lassan megérti az embereket. No, nem teljesen, de annyira igen, hogy döntsön a jövőről. Fogadott családjáról és a feladatáról. És innen kezd bonyolult lenni az egész. És rohan bele a happy endes végbe.
 Nem teljesen boldog persze a vége, az író próbált amolyan „reálisan elképzelhető” momentumokat belerakni, de azaz igazság, hogy még így is túlzottan kiszámítható volt.
 Szerettem az idegen lény humorát, és ahogy tanulja az embereket, ahogy lassan rájön a dolgokra, és ahogy elkövet már-már nagyon emberi hibákat. Ahogy viszonyulni kezd két emberhez, akik Andrewnek voltak a családjai, ahogy megérti, hogy miért is élnek az emberek úgy ahogy. És kezdi megkérdőjelezni, hogy valóban joguk van-e beleszólni a fejlődésükbe. Hiszen amúgy is, az emberek végtelenül magányosak egy bolygón, aminek közel és távol nincs lakott szomszédja. Éleslátással képes kezelni olyan dolgokat, amiket az emberek maguk nem látnak, vagy ha igen akkor Nem AKARJÁK látni. Rávilágít olyasmikre, amiket az, aki gondolkodik már sejtett, de valahogy sosem mond ki. Jó volt olvasni, csak hiányzott az a bizonyos „sejtelmesség” vagy „kiszámíthatatlanság”. Nem szeretem, amikor a könyv elején már tudom mi lesz a vége, ez valahogy borzalmasan lehangoló tud lenni annak ellenére, hogy az oda jutás kellemes.
 Ne egy hude gyorsan pörgő sci-fit várjon, aki olvasni akarja, mert nem az. Egyetlen egy harc jelenet van benne, az sem pörög olyan nagyon gyorsan. Inkább lélektani, inkább kicsit gondolkozós és nagyon matekos. Feltehetően a matekosok egy csomó rejtett poént értenek… azokat én nem igazán, pedig matektagozatos voltam általános iskolában… :D

Belbecs: 4/5

Külcsín: 5/5

Tetszik a könyv belső felosztása is, a fejezetekre bontás szerintem amúgy remek dolog volt. Így legalább este lehetett azt mondani, hogy na még egy fejezetet. Helyesírásilag nem vettem észre semmi furát (magyarán ha volt, akkor elsiklottam felette). A borító szerintem százszor jobb mint az eredeti. Főleg mert lehet tapizni. Nekem kifejezetten tetszett ez.

Fülszöveg:

Andrew Martin megoldja a világ legbonyolultabb matematikai rejtélyét. Aztán eltűnik, és a közeli autósztrádán bukkan fel újra. Anyaszült meztelen, és barátságosan leköp minden arra haladót. Ám ez a férfi már nem Martin professzor, hanem egy idegen lény, aki a tudós alakját felvéve azért jött, hogy információkat gyűjtsön és megsemmisítse a képletet, amely veszélybe sodorhatná az univerzum jövőjét. A lény figyel, de nem ért semmit az emberekből. Miért hordanak ruhát, miért alapítanak családot, miért bámulják hétvégenként, ahogy huszonkét férfi kerget egy labdát? De a legfontosabb: mi az a furcsa érzés, amely összeköti az embereket, és amit úgy hívnak: szeretet?
Matt Haig könyve egyszerre humoros sci-fi és szívmelengető mű a világegyetem legnagyobb rejtélyéről, azaz rólunk, emberekről.
„Matt Haig briliáns módon mutatja meg, hogy mi a szerelem, és mit jelent embernek lenni. Nagyon régóta az egyik legjobb könyv, amit olvastam.” (S. J. Watson, a Mielőtt elalszom című világsikerű könyv szerzője)


Eredeti mű: Matt Haig: The Humans
Eredeti megjelenés éve: 2013
Kiadó: Alexandra
Kiadás helye: Pécs
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 288
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789633576489
Fordította: Bujdosó István

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é