Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2015

Könyvkihívás 2015

A Nagy könyves kihívás 50 szempont alapján olvassunk könyveket. Szeretem ezt a kihívást annak ellenére is, hogy valójában már hónapok óta nem olvasok a listáról. Ma jutottam el odáig, hogy elővegyem szépen a listát kipipáljam azt, amit elolvastam (2-vel voltam elmaradva), és csináljak egy listát, hogy mit is kéne nekem még elolvasnom idén. Aztán ezeket bemásoltam a random.org listacsinálós alkalmazásába, hogy kapjak egy teljesen random olvasási sorrendet. Igen, elképzelésem szerint ez majd segít, hogy ezzel a kihívással is haladjak majd. Tehát ők várnak még idén rám várhatóan ebben a sorrendben : Hex Hall Mi lesz velem nélküled? Régimódi történet A kis lord Kacagtató Sztálin-városi anekdóták Horrorstör - A rémület bútoráruháza 1984 Harminc nap a nép szolgálatában Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai A fekete kaszás Hol lehet Noel? Vágy és vezeklés Az útvesztő Sugar Queen – Édes élet Az ember, akit Ovénak hívnak Csontváros Dorian Gray képmása Vör

Szögjal Rinpocse: Pillanatról pillanatra

 Szeretem az ilyen könyveket, amik elgondolkodtatnak, és teli vannak okos dolgokkal. Azokat a könyveket is szeretem, amik minden napra mondanak egy okosságot, így igazándiból, elég volna egy oldalt elolvasni egy nap, nem többet. Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy valóban jobb lenne az ilyen könyveket így olvasni, és nem úgy, hogy leül az ember, és elejétől a végéig halad gyors tempóban és nem 1 oldal/ nap sebességgel. Lehet sokkal többet mondana és adna úgy a könyv mint így. Ennek ellenére, sajna elég türelmetlen típus vagyok, és még olvasási válságban sem túlzottan tudok ekkora tempóval haladni. Mert vagy nem olvasok egy oldalt sem, vagy sokkalta többet. Így nálam az ilyen könyvek is gyorsan kivégződnek.  Mindig is érdekeltek a buddhista szemléletek, mindig is érdekelt a karma, az újjászületés és minden, a mai világban már oly ismert fogalom. De vajon tényleg ismerik az emberek, vagy csak puffogtatják ezeket a szavakat? Én nem szívesen használok olyan szavat, amit nem igazán é

Könyves elhatározások

 Vannak nekem mindenféle elhatározásaim. Ide csak a könyveseket írom, hogy legyen nyoma mindenképpen. Sokszor, sokmindent megfogadtam, de most jóval több a tettvágy bennem, mint általában szokott, ezért is szeretem írásban megfogalmazni, ahol vissza tudom keresni a dolgokat. Rájöttem, hogy nem szabad olyan elhatározásokat hozni amik lehetetlenek. Tehát olyasmi, hogy idén nem veszek könyvet meg sem fordul a fejembe, bár tényleg nem akarok, de azt azért nem fogadom meg. Amiket viszont elhatároztam: - Egyszerre csak egy könyvet olvasok: mindennek ugyanis megvan a maga rendszere, rendje. Az, ha párhuzamosan olvasok könyveket az bezavarhat. Ez igazándiból kitartás kérdése. Rendszerint imádok halmozni könyveket az olvasmánylistámban is, pedig nem egészséges. Ugyanis eltereli a figyelmem az éppen aktuálisról. Jobb, ha addig nem olvasok újat, míg a megkezdettet el nem olvasom, vagy végleg fel nem adom (ha rossz, nem kell erőltetni). -Elsőbbséget élvez a magánkönyvtár: Rájöttem, így

Augusztus 28

 Úgy gondolom, hogy egy könyv teljes kivesézése, pl. Naponta idézni belőle, ha napról-napra egy-egy szöveg van benne, az etikátlan, meg feltehetően szerzői jogokat is sértene. Viszont reményeim szerint az, ha csak néha ragadok ki egy napra jellemző dolgot, vagy idézek egy-egy szabályt a könyv által említettekből az nem sért semmit sem. Én egy aranyos polgár vagyok, és nem akarok kötekedést senkivel sem, és ellopni meg kimásolni sem életének műveit, de úgy hiszem (most olvasott könyv alapján), hogy igenis jó lenne ilyesmit indítani a blogon. És rengeteg önsegítő és felosztott könyvem van, úgyhogy úgy hiszem alapanyag is lesz.  Gondolkodtam azon, hogy ezen a blogomon tegyem-e, vagy a másikon, nos ez változó lesz. Részben persze könyves az elképzelés, de mégsem könyvkritika, csak egy idézet, és a gondolataim róla, vagy egy elmélet és a gondolataim róla. Úgyhogy feltehetően majd a két blog között ugrálok vele. Attól függően, hova is érzem tökéletesnek.  Igen, a tegnapi nappal elindult

Olvasásról, színezésről...sorozatokról és erről a melegről

 A nyáron többen is megleptek színezni valóval, ki papírra nyomtatott képekkel, ki a Japán minták című könyvvel. Célszerszámot is sikerült beszerezném, még a szabadság előtt. Ahhoz, hogy mobillá tegyem a színezést, persze kell majd egy tolltartó vagy valami hasonló is, bár azt hiszem, a színezés itthoni relaxálós dolog lesz. Tehát amikor ráérek, vagy meg akarok nyugodni, vagy már eleve hulla nyugodt vagyok akkor szépen fogom a színezőt, vagy a lapok egyikét, és a 36 színű ceruzakészletem és színezek.  Első tapasztalatom az, hogy az emberek, köztük én is, elszokott attól, hogy használja a kezét. Mármint persze használom akkor is amikor gépelek, de jóval kevesebb izommunka van benne, mint amikor kézzel ír az ember levelet, vagy jegyzetet, vagy éppenséggel színez. A 21. században még mindig írok kézzel levelet, igaz csak egy emberrel levelezek ilyen módon, de akkor is. És mindig rá kell jönnöm, hogy egy négy oldalas levél kézzel való megírása bizony izomlázzal jár. Hozzá kell tenni,

Bärbel Mohr: Rendeld meg az Univerzumtól!

 Szeretem az ilyen bevonzom a jót, ha jóra gondolok témában íródó könyveket. Mert fontosnak tartom, hogy az emberek kellő képpen tendáljanak a pozitív gondolkodás felé. Én sem vagyok tökéletes, én is gondolkodok negatívan, de a sok ilyesféle könyvnek hála azért vannak pozitív sikerélményeim is. Rengeteget segít, hogyha az ember képes a jó dolgokra gondolni, és a jót bevonzani, a rosszra nem energiát fektetni. A Titok és a Varázslat jóval jobb szövegezésű könyv, sokkalta érthetőbben van megfogalmazva mint ez.  A könyv végén írja is, hogy valójában ez ilyen kinyomtatott papírokon, vagy emailben terjedt az írónő baráti körében, aztán úgy döntöttek, hogy kiadják. Amúgy nincs ezzel baj, csak azt felejtik el ilyenkor az emberek, hogy ami egy baráti társaságban pozitív hatást kelt, az nem feltétlen érdemes arra, hogy kiadásra kerüljön, és nem feltétlen kellene erőltetni.  Ez a könyv szedett-vedett és még annak sem teljesen jó. Rengeteg gondolatot akar átadni, de annyira lazán, hogy már

Az év második fele sem lesz unalmas...

Nos akkor egy pár hamarosan (idén még), megjelenő könyvről, amik biztosan a polcomra, vagy a könyvtár polcára fog kerülni. Avagy, mit néztem ki magamnak.  Szeretem a Molyt, roppant jó oldal, és a kiadók lassan de biztosan rájönnek, hogy márpedig illik oda regisztrálni, és igenis az ott egy remek reklám felület. Egy csomó könyvről kapunk így hírmorzsákat, és lehet vitatkozni alatta éppen eleget, hogy miért ennyibe kerül, vagy miért ronda a borítója. Általában megfogadja a kiadó a felvetéseket.... van hogy nem. (most nem az árra gondolok, azok adottak, inkább a ronda borítóra :D)  Nos ezeket várom én ;) A szöveget a kiadók Molyos karcaiból másoltam, mert igazándiból ők eléggé jól összefoglalják amit kell: Fumax: Íme a Fumax thriller sorozat következő kötete: Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja (The devil's only friend) műfaj: thriller, horror várható megjelenés: szeptember Folytatódik a Nem vagyok sorozatgyilkos trilógiában megismert ifjú szociopata John C

Mészöly Ágnes: Hanga és a lényegrablók (Hanga és Várkony 1.)

 Már egy ideje elolvastam a könyvet, csak a meleg miatt valahogy nem jutottam el odáig, hogy klaviatúra elé üljek és írjak róla. Tény, hogy most vagyok szabadságon és most lehetne rengeteget olvasni, írni és hasonlók, én meg mit csinálok? Nos a nap nagy részében üldögélek, sorozatokat nézek (Grimm, Shield ügynökei, Merlin kalandjai stb.), és nem csinálok semmi hasznosat. Persze a virágokat locsolom, fel is mosok és persze főzök... na jó nem főzök, úgy teszek, mintha főznék, de nem sikerült túl jól. Ezért a vendégeskedő molytársnőimnek hála volt csak ebéd, meg lett kivasalva ez-az.  De ma már úgy döntöttem, hogy márpedig írni fogok a könyvről, mert lehet azért nem olvasok, mert félek, hogy felülírja az elmémben az új könyv ezt, és akkor már nem tudom leírni, hogy mi tetszett benne, és mi nem. Pedig nem ártana, ha tiszta fejjel kezdenék neki egy új könyvnek (annak ellenére, hogy végtére csak kb 5 függő olvasásom van).  Akkor lássuk a medvét, a könyv pozitív és negatív oldalai

Júliusi minden egyéb

Július, minden egyéb, ami nem beszerzéssel kapcsolatos.  Kezdődik az allergia szezon. Amúgy imádom a nyarat, ha nincs kánikula, kánikulában annyira már nem vicces a dolog, bár nekem relatíve egyszerű, mert a szobámban stagnáló 24 fok van, hála légkondinak, odalenn meg sikerült beszereznünk egy medencét. Ami nagyobb mint egy pancsoló, tehát hárman kényelmesen elférünk benne, és lehet lazulni. A kutya hála az égnek be van tojva a medencétől így körülbelül 5-10 méteres köröket tesz körülötte, nehogy véletlen rácsöppenjen egy csepp víz is. Tehát elméletileg nem kellett volna, hogy zavarjon a kánikula. Ennek ellenére, alig olvastam. Most végignézve az olvasmánylistámat, elszörnyedve látom, hogy a Csintalan isteneken kívül, körülbelül semmit sem olvastam...jó a meditálósat, de az 100 oldal körül volt, és csomó képpel. Így állnak az olvasmányaim Júliustól - Augusztus elsejéig bezárólag: Thich Nhat Hanh: Csöndsarok 2015. július 6., 12:53 →2015. július 8., 06:21 Marie Phillips

Júliusi Új lakók

Ha Július akkor születésnap. Mindenféle születésnap méghozzá! Betöltöttem a 29. életévelemet, ebből adódóan jövőre már 3X-es leszek, egyelőre nem érzem, hogy ettől félnem kéne, vagy vénlánnyá minősülnék, de minden esetre a harminc az majd egy szép kerek szám lesz. A molyon betöltöttem a 6. molyos évemet! És a blog is ünnepelte a 4. születésnapját. Úgyhogy teli voltam ünnepekkel valóssal és virtuálissal!  A blog születésnapjára nyereményjátékkal kedveskedtem, aminél bebizonyosodott, hogy sajnos a meleg és a kapkodás miatt kicsit szétszortak az emberek, ebből adódóan kevés volt a helyes megfejtő. És a nyertesek közül sem jelentkezett mindenki, és akik jelentkeztek és adtak címet, sem mindegyikük jelezte, hogy odaért a feladott csomag... hát én remélem, hogy igen, mivel nem írnak, így nem tudom, hogy bemenjek-e a postára megkérdezni, hogy elveszett, vagy mizu, úgyhogy ha nem ért oda, akkor sajnos így jártak. Én ajánlva feladtam, de két hét múlva az ajánlott szelvényeket ki fogom do