Bár már majdnem egy
hete szabadságon vagyok, az első pár napban az olvasásra egyáltalán nem jutott
időm. Tudtam én, hogy a 40 darabos lista nevetséges lesz a nyárra, de azért
optimista voltam/vagyok, eddig egészen a listán maradtam (vagy ráraktam a listára és
így olyan mintha arról olvasnék :D). Folytatódott a Pongrácos könyvek olvasása.
Nem véletlen, hogy egy rövidet kerestem. Ugyanis kellő sikerélmény, ha egyet
kipipálhatok és reménykedtem abban, hogy jó is lesz. A könyv amit választottam,
a Szeretettel, Beatriz!
Tegnap este kezdtem,
és ma már be is fejeztem, ami egy kevesebb mint 150 oldalas könyvnél nem
túlzottan nagy teljesítmény rám nézve. A könyv egyik nagy hibája is abban
rejlik, hogy rövid. A 14 éves Beatrizt és anyukáját elhagyja az édesapja, el is
válnak. Ez egy élethelyzet amit el is kezd részben elemezni a lány (E/1-es
levél „regény”….még mindig nem szeretem az E/1-ben írtakat), eleve ez az
esemény kellő lenne egy könyvhöz, de a könyv felénél, kezd megnyílni Beatriz,
és kezdi felhozni a további gondokat. Szorongás, iskolán belüli erőszak stb.
Ami nekem fura volt a
könyvvel kapcsolatban, hogy oké, hogy a mai fiatalok problémáját próbálja
vázolni, de miért ír az apjának (amit amúgy nem is küld el), miért bízik jobban
az apjában, mint a mellette élő anyjában, aki mindent megtesz érte, amiről tud
abban segít is. Míg az apja fogta magát és elment egy nap és kezdett egy új
életet, és innentől különösebben nem érdekelte, hogy mi van a családdal. Tehát,
miért vele osztaná meg a fájdalmait, miért nem az anyjával, vagy jó, rendben….nem
akar az anyjával beszélni ezekről (bár hülyeség, de elhiszem, hogy vannak ilyen
családok, ahol Nem lehet beszélni ilyesmiről), akkor miért nem ír naplót? Magának,
magától, amibe hasonlóan leírhatná a dolgokat, csak nem kellene a körítés, a
Drága apa, és a *Beatriz elköszönés, meg sorokon keresztül, a „persze feladom” „jaj,
régen írtam neked, de ezt már tuti feladom, képzeld már írtam, vagy nyolc
levelet, de mégsem adtam fel, de ezt tényleg fel fogom” nyafogás. Igen, ez
nyafogás, ami zavart.
Zavart, hogy túl sok
dolog akar megoldásra kerülni, túl rövid idő alatt. Van egy szorongó és
pánikbeteg lány, akiről ezt nem igazán tudja az anyja, elmennek orvoshoz meg
minden, de mivel a gyerek szemrebbenés nélkül hazudik a pszichológusnak is így
nem lehet kezelni. Mert, mint tudjuk, ha nem akarsz meggyógyulni nem fogsz,
tehát a lélekdoktor sem sámán, hogy a fals infóidból bármit is kiszedjen (egy jobb pszichológus feltehetően kitudja, de az első nem volt túl hatékony). Tehát
alapjáraton szegény főhősünk problémás, problémás a háttér, és az iskolai élete
is. Kitűnő tanuló, mert az iskolában az egyetlen amit szeret az a tanulás (szeret = az egyetlen amivel úgy érzi még elérheti,
hogy az apja büszke legyen rá, az a tanulmányi eredményei, ezért kepeszt, bár
az apját nem igazán érdekli a dolog, de hát ő úgy gondolja azért mégiscsak). Van
három lány, aki megkeseríti az életét, akik nem túl okosak, és rejtély miért őt
utálják. Sajnos a levelezés alapján nem lehet konkrétan kideríteni, hogy miért
is őt szemelték ki. Minden esetre a három „űrlény” , ahogy Beatriz fogalmaz, kellő
képen demonstrálja, hogy milyen a 21. Század gennyláda kasztja az iskolákban. Tökéletes
példákat hoz arra, hogyan lehet tönkretenni a másikat. Fele ennyit időznének a
tanulásra, mint amennyit a bunkó, rohadék gondolatok kieszelésével töltenek,
akár kitűnők is lehetnének. És persze SENKI sem lát semmit, és SENKI sem csinál
velük semmit. Kivéve, amikor már túl messzire mentek, de akkor meg már Beatriz
szemszögéből tökéletesen mindegy volt. Felfüggesztett két hét az iskolában
tényleg nevetséges büntetés azért amit tettek…de legalább Beatriz relatíve jól
jött ki az egészből. Persze nem túl kellemes átélni, és túlélni a bántalmazást,
de megszabadult tőlük és végre azért kezelik amiért kell, és nem azért amit
éppen kitalált magának. És végre az anyja is észrevette, hogy pánikbeteg a
lánya, és bántalmazták!
Az a baj a könyvvel,
hogy belekapott mindenbe, felületesen érintett mindent, és roppant nehéz
elhinni, hogy így, és ilyesmit egy 14-15 éves lány ír. Pláne az apjának. Elég lett
volna egy problémát kezelnie, és nem halmozni szerencsétlent. Elhiszem, hogy
van (akár rengeteg) 14 éves lány, fiú is, akinek tényleg ennyi mindennel meg
kell birkóznia. A könyv viszont csak felvetette a problémákat, megoldást nem
talált rá. Mert nem megoldás elmenni másik iskolába, amikor téged bántalmaznak.
Nem megoldás ülni, és tűrni. Beatriz bemutatta, hogy mi az amit relatíve ne
csinálj ilyen esetben. Ne hallgass és ne próbáld meg egyedül megoldani a
problémát, mert kicsi vagy te hozzá. Ami még idegesített az az, hogy a vége
átment egy vallási „Isten veled van, ha imádkozol, jön valaki és megment” féle
lezárásba. Mi??? Értem, hogy kell valami pozitív is a történetbe, de pont ez?
Roppant hülyén jött ki, és néha nevetségesen rossz helyre lett beszúrva ez az
imádkozz és megmenekülsz rész. (ami tekintve
a könyv hosszát, igazán nagy teljesítmény). Még azt is persze megtudjuk,
hogy senki sem vallásos a családban, és ő is csak régen hittanra járt, és most
Isten megmentette őt a takarító személyében…gáz.
Mielőtt félreértés
esik, nincs gondom a vallásos emberekkel, és ezt úgy is belelehetett volna
szőni a történetbe, hogy ne kapj a fejedhez, hogy „jesszusom, ez a mondat hogy ugrott ide a semmiből?” Komolyan, teljesen oda nem illő
helyeken tűnt fel.
Belbecs: 3/5
Értékelem, hogy mi akart lenni, de sajnos nem sikerült. Nem lett
az aminek az író gondolta, hogy jó lesz. Felvetett egy csomó problémát, amin
elgondolkodhat az ember. Ha nem élte át azokat a dolgokat, akkor vagy legyint,
hogy nincs ilyen, vagy megjegyzi, hogy hát igen van ilyen. Ha átélte, akkor az
egyetlen megoldás, amit a könyv sugároz, azaz, hogy imádkozz, és Isten is
megsegít. Ha megvernek, és a kórházba jutsz akkor megmenekültél, amúgy meg ha
tovább hallgatsz, akkor Ő sem tud rajtad segíteni, és szenvedj….igen ennyi a
mondanivalója!
Külcsín: 4/5
Rengeteg papír pocsékoló rész van benne, ezért az egy pont
levonás. Őrülten vastag margó, nagy betűk, és van oldal amikor van vagy két
mondat rajta. A borító amúgy tetszik, kellően depresszív a könyvhöz, és így kellően elérik, hogy ne
nagyon emeljék le a polcról…nem figyelemfelkeltő, és nem az a borító amikor azt
mondod, hogy „ezt elolvasom, bármiről is szól”….én azért olvastam el, mert
Pongrác kiadós és ez a nyaram az ő könyveikkel telik. Nem mondom, hogy nem éri
meg elolvasni, de könnyen található ennél Jobb könyv is.
Az eredeti borító
jobban tetszik, bár annak sem sok köze van a történethez, akkor már a
depressziós hangulatot jobban átadja a magyar.
Megjegyzések