Ugrás a fő tartalomra

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Köszönet a könyvért az Athenaeum kiadónak!

 Nehéz téma, amit az írónő feszeget. Ez mondjuk nem volt nagy meglepetés, mert Picoult szeret kényes témákat elővenni.  Ez volt a hatodik könyvem az írónőtől, és az első olyan amiben nem nézőpontok váltakoznak, hanem idősíkok. Ez nekem nagyon új volt. Ugyanúgy tagolta a történetet, csak nem több szálra bontotta, hanem egy szál volt, csak időben több ponttal. És elejével ez egy kicsit fura volt.
 Az időugrások körülbelül ilyesmit rajzolnak elém. A fő cselekmény (Em meghal), kis ugrás talán vissza(a szülők vacsoráznak), majd halad a szál, kórház stb., aztán visszaugrunk, hogy Em és Chris még meg sem született, aztán előre,a kihallgatásra, aztán vissza, hogy Em és Chris 10 év körüliek, aztán előre-vissza-előre-vissza, és egyre kevesebbet ugrunk visszafelé, mert már csak Chris emlékszik vissza arra, hogy mi is történt azon a napon amikor Em meghalt.
 Megvan amúgy a nézőpontváltás is, csak nem annyira elhatárolva, mint amit megszoktunk. És szerintem itt nem is a nézőpontok voltak a fontosak, mert mindenki a saját igazát akarta elhitetni, és nem figyelembe venni a valóságot, míg Chris meg próbálta elmondani, hogy mi történt, csak senki sem akarta meghallgatni. Borzalmas, amikor 7 hónapig a börtönbe ülsz, várod, hogy feltehetően örök életedre lecsuknak, és még csak ki sem öntheted a lelkedet másnak, senkinek nem mondhatod el az igazságot, egyrészt mert az ügyvéd megtiltotta, másrészt az ügyvéd meg nem kíváncsi rá. Nekem fura is volt ez a közöny, bár megértem Jordant, hogy nem feltétlen jó, ha tudja az igazságot, de merész dolog úgy védeni BÁRKIT, hogy azt sem tudod, hogy mi történt valójában. Mert, hogy vagy képes teljes mértékben kiállni valaki mellett, amikor te sem hiszel igazán abba, amit el akarsz hitetni másokkal?

 Nem akarok spoilerezni, úgyhogy megmaradok a szereplőkről alkotott véleményemnél, és a tárgyalás és hasonlókba nem megyek bele. Az nem spoiler, hogy Em meghal, tekintve, hogy a fülszöveg és az első oldal is ezt egyértelművé teszi. Az, hogy mi történt valójában akkor és ott, megtudjátok a könyv végén :P

Emily: Én őt sajnáltam! És utáltam is! És nem mellékesen szerintem rosszul döntött, bár nem tudom a  helyében mit tettem volna én. Elméletileg tökéletes családi háttere volt, tökéletes barátokkal, és tökéletes társ jelölttel (Chris). Már mindenki kiskorában eldöntötte, hogy Chris neki tökéletes pár lesz, mindenki ujjongott, hogy összejöttek. Ugye milyen rózsaszín szirup az egész? A rózsaszín szirup alatt viszont ott a valóság. Em nem volt tökéletes, az élete pláne nem, volt egy gyerekkori traumája, amiről senki sem tudott, aztán Chris a tökéletes párja lett, de vele nőtt fel és így úgy érezte, hogy konkrétan a testvérével van együtt. Ez konkrétan nem tűnt fel senkinek sem. Még Chrisnek sem esett le, hogy talán Em nem képes egyik napról a másikra a legjobb barát – szinte testvér állapotból átszökellni arra, hogy a nőd vagyok és csókolózunk, szeretkezünk stb. Ezt még elnézem Emnek, tényleg borzalmasan nehéz dolog, azt viszont már nem, hogy nem mondta ki kerek perc, hogy mit érez, amikor együtt vannak, sosem mondta el a traumát (sokan nem mondják el), holott azt hangoztatta, hogy Chrisben megbízik teljes mértékben és mindent elmond neki. Mindent, csak azt nem, hogy terhes. Tehát tényleg mindent elmondott…aztán úgy döntött, hogy ő nem tud ezzel együtt élni és meghal. Önző! És erre Chris is a könyv végén rájön. Em nagyon önző volt.
Melanie: A tökéletes anya, a tökéletes barátnő! A fenét. Tényleg elhiszem, hogy nagy trauma, hogy meghal a gyereked. Mélységesen megértem, hogy összeomlik. Azt viszont nem, hogy egy fiút akit 18 éve ismer, akit szeret akár a saját fia, egyik  napról a másikra, mert egy rendőr azt mondja, hogy „áh tuti megölte, mert kiderült terhes, azt egyetemre akart menni” állítással eléd áll, akkor hopp máris a fiú ellen fordulsz és ordítod, hogy „Gyilkos! Gyilkos, megölte a lányomat!”…jah hát mást okolni tényleg rohadt egyszerű, elfogadni, hogy te sem vagy tökéletes már kevésbé. Melanie dühített, ő képviselte a tökéletes negatív szereplőt. Mert a férje legalább megpróbálta megérteni a dolgokat, és nem vágta rögtön el magát a szomszédoktól, csak mert valaki úgy döntött, hogy felveti, hogy talán megölte a lányát. 18 éve ismerték egymást, mindent tudtak a másikról…nos…ha mindent tudtak nem volt meglepő, gáz, hogy mégsem tudtak mindent. Tehát Melanie-t nem kedveltem meg, sőt szerintem pár hosszú pszichológussal eltöltött óra kellett volna neki, hogy ne legyen akkora….****

Gus: Az elfogult anya, aki mindenre képes  a fiáért, arra is, hogy hazudjon. Arra is, hogy megküzdje a saját csatáit. Gus nekem félig meddig pozitív volt, főleg, hogy rájött, hogy Em és Chris kapcsolata mennyire fura és beteg elképzelés, ha leülsz és kicsit is gondolkodsz a dolgon mert, szép-szép…de akkor is fura. Ennek ellenére Gus is fura volt nekem, James mellett. Michellel jobban el tudtam volna képzelni, mert ők illettek egymáshoz, míg Jamesszel teljesen különböztek. A férje olyan érzelemmentes pofával volt képes az egész könyvben végighaladni, hogy azt már tanítani lehetne. A házaspárok valahogy olyanok voltak nekem, mintha nem az mellett lennének akik illik hozzájuk.

Chris: Sokat gondolkodtam, hogy ki is az önzőbb a könyvben, Chris vagy Em, és rá kell jönnöm, hogy attól függ miben. Chris sem szent, és tökéletes, de legalább nem akart öngyilkos lenni,nem akarta, hogy Em az legyen és nem akart semmit, csak boldogan élni. önző volt, de még mindig jobban elfogadhatóan, mint Em. persze az önzőséget végül feladta…

Tehát, a történet ütős, és szerintem nagyon elgondolkodtató. A vége….a vége a vége, nem mondok semmit, mert az már spoiler lenne, akkor is ha azt mondom, hogy „hu meglepődtem” és akkor is, ha azt mondom, hogy „hát gondoltam, hogy ez lesz”, úgyhogy megtudjátok, ha elolvastátok, hogy mi a vége!
Belbecs: 5/5
Külcsín: 4/5
 Nem értem a borítót! Komolyan, próbáltam rájönni, hogy mi köze a hintalónak a történethez, de nem igazán jöttem rá. Mert van benne ló, mármint ilyen körbe forgó vásári ló, elég sok, de konkrétan hintaló nincs…tehát nem tudom mire akar utalni…a gyerekre? Vagy mire? Tehát nem igazán tudom elhelyezni  a borítót a történethez kapcsolva. (vagy csak én vagyok ilyen, hogy azért szeretem, ha köze van hozzá?)
 De kiadásilag semmi probléma nincsen vele. Elgépelést vagy rossz tördelést nem találtam benne, tehát kifogástalan. Tartósságát tekintve szerintem elég masszív, egy olvasás után nem igazán látszik rajta, hogy olvastam, pedig ide-oda hurcoltam szegénykét.


Fülszöveg:
Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Jeffi üzenete…
Kedves Névtelen,
A hozzászólásodat töröltem, mert több benne a spoiler mint az egész bejegyzésbe, és nem szeretném, ha valaki belefutna.
Névtelen üzenete…
Ja, azt hittem itt lehet a könyvről beszélgetni, de akkor tévedtem. Majd szólj, ha minden potenciális olvasó végzett a könyvvel és nem lesz spoiler veszély.
Komolyan mondom vicc....

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é