Ugrás a fő tartalomra

Sir Steve Stevenson: Agatha nyomoz – A rejtélyes bengáliai eset

Fülszöveg:
Agatha Mistery épp egy izgalmas krimit készül megnézni patinás otthonának vetítőtermében, amikor unokatestvére, az esőtől csuromvizes Larry beront hozzá. Új vizsgafeladattal bízta meg a Sólyomszem Detektíviskola, és tudja jól, Agatha nélkül esélye sincs, hogy megoldja a rejtélyt.

Ezúttal Indiába kell utazniuk – meg kell találniuk a híres és roppant értékes bengáliai gyöngyöt, ami titokzatos módon eltűnt Káli istennő templomából. Ráadásul a szentély őrének is nyoma veszett, csak egy akadozó hangfelvételt hagyott maga után.
Az ifjú nyomozókat most is elkíséri Mr. Kent, a komornyik, és Watson, a macska.

A könyvért köszönet a Manó Könyvek kiadónak!

A könyvhéten kaptam egy példányt a könyv első részéből, amit egész gyorsan ki is végeztem annak idején. Azaz igazság, hogy amikor ősszel beszéltem a kiadóval, hogy mit szeretnék, adott volt, hogy a második részt kérni fogom. Alapjába véve nem szeretem a sorozatokat, de Agatha megfogott már az elején. Így reményeim szerint szép lassan majd végig követhetem a nyomozásait, míg gondolom el nem éri célját és krimi írónő lesz!
 A történetek mindig azonos sémán mozognak, a helyszín és az ügy változik csak. Tehát mindig ott az alap, hogy Larry egy pancser (de tényleg!), aki detektívnek készül, de szinte alkalmatlan erre a feladatra. Mindig jön egy eset amit NEM tud megoldani egyedül….meglepő mód azzal tisztában van mindig, hogy esélye sincs, így még az ügy felgöngyölítése előtt Agatha segítségét kéri. Aki remek fotografikus memóriával, gyors olvasási tehetséggel rendelkezik, és átlagon felüli intelligenciával van megáldva, ami elég az ügyek megoldásához. Az ügy egyben mindig detektív vizsga is. Amúgy ezek alapján, feltehetően Larry majd tényleg detektív lesz…pedig nem ért hozzá. Agathának meg kapóra jön egy-egy ügy hogy kimozduljon, világot lásson, és ötleteket szerezzen a jövőbeni könyveihez. 

 Mivel nem lehet két gyereket csak úgy magára hagyni a nagyvilágban, így Mr. Kent, a komornyik, mindig megy velük. Ő az erő a csapatban, Agatha az ész…Larry…öööö , nos ő +1 fő.
 A Mistery család az egész világon rendelkezik családtagokkal, így mindig valakihez mennek. Jelen esetben Indiába érkeznek, hogy egy  ellopott gyöngyre leljenek rá, illetve egy eltűnt személyre. Meglepődtem amúgy olvasva a könyvet. Megszoktam, hogy az ifjúsági irodalomban az ilyen nyomozós könyvek, nem tartogatnak túl nagy izgalmat, és öreg fejjel (27 évesen), már mindent tudok. Nem mondom, hogy nem voltak sejtéseim, ki áll a lopás mögött. De úgy a könyv háromnegyedéig azért még én is erősen kombináltam, hogy ki lehetett, túl sokan voltak gyanúsak.
Belbecs: 5/5

Angol borító
 Azt hiszem a sorozat tényleg a gyerekek kedvence lesz. 8+ éves kortól ajánlják, és azt tudom mondani, hogy tényleg érdemes ilyennel kezdeni az olvasás gyakorlást. Nagy betűk, elszórtan illusztrációk, és folyamatos fejezet bontások, tehát nincs az, hogy egyszerre el kell olvasni az egészet. A rajzok szerintem szépek, a karakterek szerethetőek. Minimális kultúra betekintést is ad, és ez pozitív. Borító ügyileg, átvettük a külföldi borítót, és ez nem is gond nem kemény táblás, hanem ez a nem tudom a szakszót rá = nem is puha, nem is kemény táblás. Ami nekem kifejezetten tetszik. Közben megsúgták, hogy mi ennek a neve :) Tehát Flexi(bilis) borítója van!

Külcsín: 5/5



A sorozat következő része: A legendás skót királyi kard. Én már várom!!
(megjelenés: 2014. tavasza)



Könyv adatai
Kiadási év: 2013
Kiadó: Manó könyvek
Fordította:  Ungváriné Simon Nóra
Oldalszám:  135
Eredeti megjelenési év: 2010
Eredeti cím: Agatha Mystery. La perla del Bengala
Eredeti ár: 1.790 Ft

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é